2021. május 13., csütörtök

Engedett a máltai vezetés

Mégsem toloncolják ki a 22 szerbiai gyermeket

A szerbiai sajtó értesülései szerint a közfelháborodás és a 3 ezer polgár aláírásával támogatott polgári kezdeményezés miatt Málta miniszterelnöke tegnap rendkívüli találkozó keretében egyeztetett minisztereivel és meghozták a döntést arról, hogy mégsem toloncolják ki az országból azt a 22 szerbiai állampolgárságú gyermeket, akiknek Máltán élő és dolgozó szülei nem rendelkeznek a szükséges anyagi forrásokkal. Emlékeztetőül, a máltai szabályozás a nem európai uniós tagállamok állampolgárainak tekintetében bérük nagyságához köti azon jogukat, hogy gyermekeik velük élhessenek a szigetországban. A szülő vagy szülők évi alapbérének legalább 19 ezer eurónak kell lennie, emellett gyermekenként még legalább évi 3800 euró bevételre kell szert tenniük.

A Szerbiai Rádió és Televízió értesülései szerint a 22 érintett gyermek megkapja a szükséges tartózkodási engedélyt és Máltán maradhat a szüleivel. Az SZRTV információi szerint a szülők továbbra sem nyugodtak meg, attól tartanak, hogy a máltai vezetés a későbbiekben mégis a gyermekek kitoloncolása mellett dönt.