2024. április 25., csütörtök

Komplex szimbolikával szeretek dolgozni

A lét kezdete és vége Varga Valentin alkotásaiban

A látogatók a 18. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián, az Újvidéki Egyetem Rektorátusán, az üvegpavilonban kiállított közös tárlaton megtekinthették Varga Valentin munkáit is. A zsűri elbírálása alapján a temerini képzőművész lett a legsikeresebb kiállító a művészetek szekciójában, mesterképzés kategóriájában. Varga Valentinnal az elismerés kapcsán beszélgettünk művészetről, munkafolyamatról, üzenetről.

* Volt-e művész példakép a családban?

– A nagyapám és a nagybátyám amatőr szinten foglalkozott képzőművészettel, valamint a nővérem belsőépítésznek tanult. Elég korán nyilvánvaló volt, én is hasonlóval szeretnék foglalkozni. Az újvidéki Bogdan Šuput művészeti szakközépiskolai oklevéllel Szarajevóba mentem, ott végeztem az alapfokú akadémiai tanulmányaimat festészet szakon. Jelenleg mesterhallgató vagyok az Újvidéki Művészeti Akadémián, szintén festészet szakon.

* Hogyan születtek meg a munkái, amelyeket ezen a tárlaton állított ki?

– A VMTDK-ra nem készültem külön munkákkal, elég későn tudtam meg, hogy a téma a Föld. A már kész munkáimból egy vásznat és egy videóinstallációt állítottam ki, amelyek tartalmilag azonos témát dolgoznak fel, és a Föld anyagként, szimbólumként szerepel. Alkotómunkám elsődlegesen a születésről és a halálról szól mint fogalmakról, melyek nem léteznek egymás nélkül, és melyek magukba foglalják az emberi létet. Az ideiglenes formáról, ami mégis magában hordoz valami örökérvényűt. Az emberről, aki születése pillanatában predesztinálva van a halálra, és e két végpont között is folyamatosan változik.

A felhasznált motívumok tárgyak, anyagok, amelyek a születéshez és a halálhoz köthetőek. Önmagukban nem szimbólumok mint olyanok, a képzőművészet kontextusába helyezve azonban szimbólumokká válnak, új jelentést kapnak. Ezen motívumok párhuzamos használatán, valamint azok absztrahálásán és redukcióján keresztül törekszek olyan fúziót létrehozni, amely mind a forma, mind a tartalom szintjén utal arra, hogy az emberi élet minden egyes pillanata átmeneti konfiguráció a születés és a halál két végpontja között. Képeimhez felhasználom akcióim maradékát, régebbi munkáim darabjait és hamvait... utalva ezzel az állandó ciklikusságra, folytonos elmúlásra és újrateremtődésre.

A kiállított munkáim egyike az Exist-Um 017 c. nagy méretű vászon, amely az expresszív absztrakció, az assemblage és az anyagfestészet fúziója. Az alapul szolgáló antropomorf motívum vizuális felszámolásának egy adott pillanatban való berekesztése. A figuralitás szinte teljesen háttérbe szorul, és az anyaggal való kommunikáció kerül előtérbe.

Emellett egy videóinstallácó is kiállításra került Etetés 01 címmel.

* Az idősebb korosztályú olvasók számára talán nem egészen egyértelmű, mit nevezünk installációnak…

– A munkámat videóinstallációnak nevezem vagy tárgy együttesnek videóval kiegészítve… Az installáció az adott térhez, helyhez kötődik, ahol el van helyezve, és tartalmaz olyan elemeket, amelyek a térhez igazíthatóak. Az ilyen jellegű munkáim minden eleme valami jelentést hordoz. Törekszem a munkáimat többrétű szimbolikával létrehozni.

* Mit üzen az alkotásaival?

– Nem feltétlen konkrét üzenetről van szó, arra törekszem, hogy kérdéseket járjak körül. Meglátásom szerint, ha valami racionálisan, verbálisan teljes egészében magyarázható, akkor az már nem művészet. A munkámban a születéssel és a halállal foglalkozom mint ugyanannak az éremnek a két oldalával. A két fogalommal, amely nem létezhet egymás nélkül, s ezek valamiféle egyidejű megjelenítésével. Az Etetés 01 című munkámban konkrétan megjelenik az etetés folyamata, amely utal az élet kezdetére, csecsemőkorra és az élet végére. Az élet kezdetén és a végén az ember kiszolgáltatott helyzetbe kerül, amit az etetés jól szimbolizál. A videómban agresszív, erőltetett etetés zajlik. Ez egyben utal a mai kornak a feldolgozhatatlan információ mennyiségére, másrészt arra, hogy gyermekkortól milyen mintákat kapunk, és ezáltal hogyan formálódik a személyiség azzá, amire egy adott pillanatban azt mondjuk: ez vagyok „én”.

* A kiállított festmény hogyan kapcsolódik a videoperformance-hoz?

– A festészetemben is ugyanezt a témát boncolgatom, a lét kezdetét és végét. Az Exist-Um 017 c. festmény az Exist-Um-sorozat darabja. Embrióforma-, ultrahangkép-, újszülött-, csecsemő-motívumokat használok kiindulópontként, amelyeket igyekszem aztán felszámolni vizuálisan, de ugyanakkor meg is tartani. A festés folyamatában megpróbálom azt a mintát is lekövetni, amely a létben is folyamatosan zajlik: a folyamatos pusztítást és újrateremtést. Ezt a folyamatot egyensúlyállapotban próbálom megállítani. Ez a kép azért került itt kiállításra, mert konkrétan földet is használtam alapanyagként. Formailag az expresszív absztrakció, anyagfestészet formanyelvét használja, viszont megtart valamennyi figuralitást.

* Mi jellemzi ennek a ciklusnak a többi darabját?

– A 20. század legitimizált szinte minden kifejezési formát a vizuális művészetben. Ezt a szabadságot kihasználva próbálom az adott tartalomhoz a legmegfelelőbb formát választani: A festés mellett szobrokat, installációkat, videókat is készítek. A babamotívum a legtöbb munkámban megjelenik, a születés és halál témaköre egyelőre kimeríthetetlen témának mutatkozik. Festmények, rajzok esetében maga a folyamat foglalkoztat jobban, így szeretek sorozatban dolgozni. Ugyanazt a témát hasonlóan, variálva feldolgozni.

* A VMTDK szekciói felölelik a tudományok és művészetek minden területét. A rendezvény többek között a magyar szaknyelv igényes használatára, közéleti gyakorlására ösztönzi a résztvevőket…

– Maga a díj egyszerre szól a művészeti munkáknak és a verbális prezentációnak is. A konferencián valamilyen formában prezentálni kell a munkánkat. Elmondani, hogy mivel és miként foglalkozunk. Nem gondolom, hogy ilyen szempontból az enyém lett volna a legsikeresebb prezentáció, de a munkáimmal kiegészítve a zsűri úgy döntött, én kapom a díjat.

Egyébként érdekes kérdés, hogy mennyire lehet verbalizálni magát a képzőművészeti alkotást, amely vizuális nyelvet használ, talán nem véletlenül. Nyilván verbálisan valamilyen fokig körül lehet járni, és a befogadó közönségnek segíthetünk valamennyire körvonalazni a lényeget, viszont amiről valójában szól egy mű, az verbálisan megközelíthetetlen – legfeljebb „körültáncolható” – mondta Varga Valentin.