2024. március 29., péntek

Zomborba is elviszik a Pető-kurzust

Nagy az érdeklődés, jók a visszajelzések

Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács tagja és Csuka Pál, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának nemzetközi projektumokért felelős vezetője péntek délelőtt sajtótájékoztató keretében számolt be a Pető-program folyamatban lévő kurzusának lezárásáról és a jövő évi folytatásról.

Perpauer Attila elmondta, hogy a jelenlegi már a 12. háromhetes intenzív tanfolyam volt. A Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai mellett az egyetem hallgatói és a VM4K-ban indított konduktorsegítő-képzés tanulói is részt vettek rajta. Ezúttal Parkinson-kórral, multiplex-sclerosissal és agyvérzés utáni állapottal élők számára indítottak csoportokat, emellett a konduktorok egyéni foglalkozásokat is tartottak. A jelenlegi tanfolyamon Vajdaság szinte egész területéről részt vettek a betegek, összesen huszonketten érkeztek.

Befejeződött a 12. Pető-kurzus (Gruik Zsuzsa felvétele)

Befejeződött a 12. Pető-kurzus (Gruik Zsuzsa felvétele)

Csuka Pál a legutóbbi kurzus ismertetése mellett arról is beszélt, hogy a kurzusokat a szórványban élők számára helyben is szeretnék elérhetővé tenni.

– A mostani képzésen hemiplégiásokkal, sclerosis multiplexesekkel és parkinsonosokkal foglalkoztunk, az ő fejlesztésüket és szinten tartásukat végezzük. Sokan vannak, nagy az érdeklődés, és nagyon jók a visszajelzések. Ezt az utat próbáljuk folytatni azzal, hogy külön választjuk a gyerekeket és a felnőtteket, mert mostanra a két korcsoport együtt túl sok betegből áll. A következő képzés január 26-án lesz, ezt Zomborban fogjuk megtartani. Ugyanolyan fejlesztést fogunk megvalósítani ott, mint Zentán is. Ezt a kurzust gyerekeknek szervezzük, a konduktorok mellett a szabadkai képzés hallgatói és a saját, budapesti hallgatóink is részt fognak venni rajta. Itt először a gyerekek számára indítunk kurzust, de a későbbiekben megpróbáljuk majd felnőtteknek is megszervezni.

A szabadkai konduktorsegítő-képzés tapasztalatairól elmondta, hogy a hallgatók nagyon jó előképzettségű szakemberek, akik erős alapokkal rendelkeznek. Az oktatók nagyon jó visszajelzéseket adnak, a hallgatók is élvezik a képzést, ezért véleménye szerint a továbbiakban is sikerekre számíthatnak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Pető-kurzust a nemzetpolitikai államtitkárság és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta, illetve hogy Zentán is lesz folytatás, hiszen a város a gyakorlati képzés központja. A következő zentai kurzus márciusban várható.