2024. március 28., csütörtök

Még tömegesebb lesz a Karácsonyi Kavalkád

Az ünnepváró rendezvényt december 19. és 23. között tartják meg Zentán

Még el sem kezdődött a rendezvény, az árusok, a kézművesek és a vendéglátósok körében máris akkora az érdeklődés az idei Karácsonyi Kavalkád iránt, hogy már hetekkel ezelőtt lefoglalták az összes faházat és elárusítóhelyet – újságolta Kosiczky András, a zentai községi tanács idegenforgalomért felelős tagja, aki hozzáfűzte, hogy lényegében ez azt jelenti, hogy kezdik kinőni a Fő teret, és az elkövetkezőkben el kell gondolkodniuk azon, hogy miképpen tudnák tovább bővíteni a karácsonyi rendezvény területét.

Laskovity Kornél és Kosiczky András a sajtótájékoztatón (Fotó: Horváth Zsolt)

Laskovity Kornél és Kosiczky András a sajtótájékoztatón (Fotó: Horváth Zsolt)

Az idén nyolcadik alkalommal életre hívott rendezvénysorozat december 19-én veszi kezdetét Zenta Fő terén, és 23-áig tart majd. Kosiczky András szerint az idei kavalkád sokkal színesebb lesz a korábbiaknál, hiszen sokkal több kiállító- és elárusítóhely lesz, mint az eddigiekben, a nagy érdeklődés pedig ékes bizonyítéka annak, hogy a rendezvény helyszíne és tartalma is kiváló. A kavalkád kísérőrendezvényei is változatosabbak lesznek – nyilatkozta a községi tanács tagja, aki elmondta, a betlehemes találkozón is jóval többen vesznek majd részt, mint korábban, ezenkívül más fellépők is lesznek.

Laskovity Kornél, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója napilapunknak elmondta, az idén ötödik éve, hogy megszervezik a betlehemes találkozót, amelyen 14 betlehemes, illetve hagyományápoló csoport lép majd fel. Így Zenta és a környező falvak mellett Zentagunarasról, Szenttamásról, Tiszaszentmiklósról és még számos vajdasági településről is érkeznek csoportok, bemutatva karácsonyváró programjukat. Ezenkívül szinte minden este könnyed akusztikus koncerttel várják majd a látogatókat. A programokat délután négy és este kilenc óra között tartják meg, és a vásár is a délutáni, esti órákban lesz nyitva.

A kavalkádon az idén is fellépnek a Szt. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tűzsonglőrei, a közönség pedig a hagyományokhoz híven számos gasztronómiai különlegességgel csillapíthatja az éhségét, olthatja a szomját, illetve melegítheti fel magát, ugyanakkor a Karácsonyi Kavalkád keretében kerül sor az adventi koszorú utolsó gyertyájának ünnepélyes meggyújtására is.