2024. március 29., péntek

Piszkos Fred várja a nézőket

Szerdán bemutató az Újvidéki Színházban

Nagy izgalommal, de jó hangulatban dolgozunk – mondta Lénárd Róbert rendező, a társulat művészeti vezetője a Piszkos Fred, a kapitány című, rendkívül izgalmasnak ígérkező előadás próbája után. Az Újvidéki Színház december 18-ára tervezett bemutatójáról a színház klubjában beszélgettük.

Lénárd Róbert

Lénárd Róbert

– Olyan művet kerestünk, amely vidámabb vizek felé tereli a színházat. Nagyon logikus volt, hogy egy Rejtő Jenő-mű legyen. Mint szinte mindenki, én is gyerekkorom óta szeretem Rejtő könyveit. És közülük nyilván ezt a különösen hangzatos címűt. A Neusatzer Cabaret, vagyis 2014 óta nem csináltam ilyen előadást. Bevallom, rettenetesen nehéz Rejtőt rendezni. Az adaptáció közben borzalmas matekfeladvány volt kilenc emberre 24 szerepet osztani. Kettős érzés kerít hatalmába így az utolsó napokban: a nagyon vidám próbafolyamat során jót szórakozunk egymáson és együtt, viszont kihívás volt betartani a matematikai pontosságot, amely nélkül nem működik ez az előadás.

Semmiképpen sem szerettem volna 24 tagú csapattal dolgozni. Hálátlan dolog lett volna behozni egy színészt csak azért, hogy eljátsszon egy hatmondatos szerepet. A regénybeli Bonifácnak például összesen van talán fél oldalnyi jelenése. Utána nem lép a színpadra, csak szó van róla. Viszont ha a nagyon pici mozzanatokból összeálló, szövevényes történetből kiveszem a szerepét, kártyavárként fog összeomlani a történet, mert ő az, aki itt-ott megtud valamilyen információt, és ezt szállítja tovább a regényen. Mindenki arról beszél, hogy „tudjátok, Bonifác mondta...“ Innentől kezdve kapnak bizonyos információt emberek, és innentől kezdődnek a félreértések... Rengeteg hasonló apróság van, amik építik ezt a nagyon szövevényes detektívtörténetet – hallottuk a rendezőtől.

– Mi jellemzi a rendezését? – kérdeztük Lénárd Róberttől.

– A próbák során kinyílt a színészek humorzsákja is, mindenkiből ömlött a „Rejtő-őrület”. Nyilván sokan más regényeit is olvasták. Rengeteg idézetet, ötletet merítettünk más regényéből is. Így állt össze a hatalmas korpusz, amelyből ez a szórakoztató előadás kerekedett.

Majdnem tíz éve együtt dolgozom Árva Nóra állandó díszlet- és jelmeztervezőmmel. Vajda Stella az asszisztensem, akinek dramaturgi ambíciói vannak és szintén sokat segített a folyamatban. Sok zene van a darabban. A zenei válogatás a két hangosunk munkája. A szingapúri klubok gengszterőrületét hangban is vissza kellett adni, ez Vukašin Vojvodić és Dienes Ákos szvinges zeneválogatásából áll össze. Crnkovity Gabriella, aki nemrég tért vissza közénk egy kis szünet után, játszik az előadásban és ő a koreográfus. Vele már dolgoztam együtt a Fáma a biciklistákról c. előadásban, annak remekül sikerült színpadi mozgását is ő tervezte.

Az ügyelő, súgó Bíró Alekszandra ezúttal Rejtő-szakértőként is közreműködött, elképesztő „Rejtő szellemiséget” hozott be a próbákra… Illés Attila a fényért, Bojana Radović a sminkért felelős munkatárs. A színészek közül csak hárman – Gombos Dániel (Fülig Jimmy), Szalai Bence (Vadsuhanc), Pongó Gábor (Piszkos Fred) – játszanak egy szerepet. A többiek többnyire kettő vagy több szerepet kaptak. A szingapúri gengszterek Crnkovity Gabriella, Giricz Attila, Huszta Dániel, Kőműves Noémi főiskolai hallgató, Ozsvár Róbert és Simon Melinda alakításában pont olyanok, mint a Honolulu Star utasai és legénysége, akik pont olyanok, mint az utca embere, és mint a királyi palota lakói – mondta Lénárd Róbert.

Egyelőre ennyit árulunk el az Újvidék Város kulturális hivatala támogatásával készült előadásról, amelynek bemutatója az Újvidéki Színház Kistermében szerdán19 órakor lesz, a csütörtöki a reprízelőadásra szintén 19 órai kezdettel kerül sor.