2024. március 28., csütörtök

A régészeti örökség jelentősége

Szakmai előadásokat tartottak a szabadkai Kortárs Galériában

A Szerb Régészeti Társaság és a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet közös szervezésében pénteken előadást és prezentációt tartottak a szabadkai Kortárs Galériában. Ennek témája a régészeti örökség fontosságának tudatosítása volt. A megjelentek dr. Neda Mirković-Маrić, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet régésze és dr. Adam Crnobrnja múzeumi tanácsos, a Szerb Régészeti Társaság elnöke előadását hallgathatták meg. Dr. Silling Léda, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatónője köszöntötte a résztvevőket.

Dr. Neda Mirković-Маrić a szabadkai és Szabadka környéki régészeti lelőhelyeket mutatta be. Az előadás során rámutatott arra, hogy Szabadka és a környékbeli települések igen gazdagok régészeti leletekben. Az első régészeti leleteket 1690-ben találták meg, és ásatások már a 19. század folyamán is folytak. A jelenlevők betekintést nyertek az észak-bácskai régészeti ásatások történetébe, valamint megismerhették a legjelentősebb lelőhelyeket.

Dr. Adam Crnobrnja arról beszélt, hogy miként zajlik egy régészeti ásatás és régészeti kutatás. Szó volt a geomágneses és geofizikai vizsgálatokról, valamint a leletmentő régészeti ásatásokról. Kiemelte a régészeti ásatásokra vonatkozó törvényes rendelkezéseket és szabályzatokat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ha valaki talál egy leletet, köteles arról értesíteni a helyi múzeumot. Számos példát hozott fel arra, hogy az építkezések során miként semmisültek meg a régészeti lelőhelyek.