Javában tart az adventi időszak. Városunkban megnyílt a téli vásár, az üzletek kirakatai ünnepi díszbe öltöztek, esténként pedig színes fények világítják meg Szabadka központját. Az előre látók már elkezdték beszerezni az ajándékokat, az ünnepi asztalra és a karácsonyfára valót, ami azt jelenti, hogy a kereskedők nagyobb forgalmat tudnak megvalósítani, mint az év más időszakaiban. 1929 decemberében azonban a szabadkai kereskedők igen keserves advent elé néztek.
1929. október 24-e „fekete csütörtökként” vonult be a világtörténelembe. Ezen a napon omlott össze a New York-i tőzsde, és kitört a nagy gazdasági világválság, amely nyomában munkanélküliség, infláció és szegénység járt, ami az áruforgalom drasztikus csökkenésével párosult. A világválság városunkban is éreztette hatását. Szabadka kereskedői ezt karácsony előtt érezték meg igazán. A Bácsmegyei Napló 1929. december 13-ai száma több írásban is foglalkozott ezzel a témával.
„Ilyen pénztelen világot már régen értünk meg. A kirakatok pompáznak, a drágaságok egész tömege várja a kuncsaftot, az üzletekben hatalmas áruhegyek tornyosulnak, a kereskedői optimizmus emelte ezeket a hegyeket, azonban alig van irántuk érdeklődés. Általános a panasz. Panaszkodik a divatárus, aki azelőtt ilyenkor már eladta fél üzletét, panaszkodik a bazáros, akinek már a mult évben a nyakán maradt a drága nürnbergi s nem maradt mögöttük panaszkodásban a cukorkaárus sem. Nincs forgalom, nincs… nincs… soha ilyen karácsonyt...” – olvashatjuk a neves szabadkai napilapban.
A Bácsmegyei Napló tudósítója a divatüzletek tulajdonosai és a kalapszalonok kereskedői mellett az édességárusokat is felkereste.
„A cukorkaüzlet. Na de talán itt csak van forgalom.
– Van – hangzik a válasz. – Annyira nem panaszkodhatunk. Nincs annyi, mint a mult évben, bár igaz, hogy azóta estek az árak is. Olcsóbb lett a cukorka. A sztanlolos szalon kilója harminckét dinár. Garantáltan prima áru. Ezt még mindenki beszerezheti, hisz mennyi kell arra a karácsonyfára? Harminckét dinárt még minden családapa megreszkiroz. Viszont a csokoládéáru már lassabban fogy. Az már lukszus még karácsonykor is ebben a szűkös világban… Valamikor doboz számra vitték a karácsonyfára valót, most olyan kicsi a csomag, hogy zsebbe lehet gyűrni.”
És ha a vásárlók csak egy marék szaloncukrot vettek, az azt jelentette, hogy a karácsonyfa sem lehetett valami nagy. A karácsonyfák forgalmáról a Bácsmegyei Napló Üzlettelen a szuboticai karácsonyfapiac című írásából tudunk meg többet.
„A karácsonyfás általában keservesen panaszkodik az üzletmenetre. Husz dinártól százötven dinárig változik a karácsonyfa ára, nagyság és forma szerint, vevő azonban alig akad. Más esztendőkben ilyenkor már javában állt a vásár, a közönség megrohanta a fenyőfásokat és a szó szoros értelemben szétkapkodták a készletet. Most azonban mind a három árusítóhelyen ráérnek békén pipázni a viszonteladók. A pénztelenség máris rányomta nehéz bélyegét a hétmérföldes léptekkel közelgő karácsonyra és a karácsonyfapiac üzlettelenségéből máris kétségbeejtő biztonsággal lehet levonni a konzekvenciát, hogy ebben az évben sok-sok házban köszönt be ajándék és ünnepi fény nélkül a szent este.
Csak a kisebb fák iránt mutatkozik némi kereslet. A husz, huszonöt-harminc dináros gallyacskákat még vásárolják valamelyest, de az előkelő nagy fák, amelyeknek árát száz, százhusz, százötven dinárban szabta meg a karácsonyfás szégyenkezve árulják a petrezselymet. Senkinek sem kellenek” – vázolta fel a keserű helyzetet a riport szerzője.
Sajnos ma már tudjuk, hogy nem csak az 1929-es karácsony volt ilyen szűkös, ugyanis a nagy gazdasági világválság több évig elhúzódott, és Európában csak a 30-as évek közepén mérséklődött.
