2024. április 20., szombat

Közösségi lábnyom

Háromezer résztvevője volt a magyarországi KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. és a szerbiai Pro Porta Alapítvány által megvalósított rendezvénynek

Mintegy háromezer vajdasági, magyarországi és partiumi résztvevője volt az elmúlt két évben zajló Közösségi lábnyom – Önkéntesek és közösségek határok nélkül című programsorozatnak, amelyet a magyarországi KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. és a szerbiai Pro Porta Alapítvány valósított meg, a határon átnyúló IPA-program támogatásával. A projektum megvalósításának eredményeiről tegnap sajtótájékoztatón számoltak be.

A projektum befejeződött, az együttműködés folytatódik (Kecskés István felvétele)

A projektum befejeződött, az együttműködés folytatódik (Kecskés István felvétele)

A rendezvénysorozat elsősorban a bánáti magyar fiatalok számára nyújtott lehetőséget.
– Elég sok lánnyal foglalkozunk a kollégiumban, az anyagi lehetőségeink pedig szűkösek. Ezt egy olyan lehetőségnek láttuk, amely által olyan pályázati forrásokhoz juthatunk, amelyekkel mindazt megvalósíthatjuk, amiről eddig álmodtunk és kivitelezéséhez nem volt elég anyagi eszköz. Tényleg sok mindent megcsinálhattunk az elmúlt két évben. Nagy segítség volt, hogy egy teljes napra eljuthattunk Magyarországra, és találkozhattunk az ottani fiatalokkal, és kreatív hétvégét töltöttünk együtt. Ezt különben nem tudtuk volna megvalósítani. Nagyon jók voltak az önismereti hétvégéink. Kihívást jelentett számunkra az is, hogy a fiatalok érdeklődésének megfelelő programokat szervezzünk. Tehát nem mi kényszerítünk rájuk témákat és gondolatokat, hanem abban a szférában, amelyben ők élnek, abból kimozdítva őket, próbálunk olyan értékeket átadni, amelyekre mindenképpen szükségük van – mondta Koncz M. Julianna nővér, a Szathmáry Karolina leánykollégium vezetője, a Pro Porta Alapítvány képviselője.
A bánáti fiatalok eljutottak Magyarországra, de itthon is számos érdekes és fontos rendezvényen vehettek részt. Ilyen például a Táncklub, aminek köszönhetően újra visszakerült Bánátba a szalagavató bál hagyománya. Számos önismereti és ismeretterjesztő előadást is tartottak. A közösségépítő projektum megvalósításában az egyház is szerepet vállalt.
– Talán furcsának tűnik az, hogy az egyház belevág egy ilyen európai pályázatba. Különösnek tűnhet, hogy az egyház egy ilyen társadalmi szervezettel indul el, hogy közösséget építsen. Miért van ez? Tudni kell, hogy az egyház nem egy szatellitintézmény. Nem egy távoli, ismeretlen közösség, hanem az egyház mi vagyunk. Azok az emberek, akik ebben a világban élnek, ebben a közösségben dolgoznak, akik a társadalmat építik, akiknek fontos az, hogy mi van körülöttük. Azt gondolom, hogy az egyház kovászként van jelen a társadalomban. Ezt a kovászszerepet kell betöltenünk, erre kell figyelnünk. Véleményem szerint az evangélium alapján megismert értékeket kell aktualizálni, világossá tenni ma. És ezt kell átadni – nyilatkozta Kondé Lajos, a Szeged-belvárosi plébánia plébánosa, a KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A december 31-én záruló projektum meghozta a várt eredményeket. 
– A program célja az volt, hogy a projektum résztvevőit a közösségek erősítésére, a közösségi lét tudatosítására segítse. A mintegy ötven programon több mint háromezer résztvevőnk volt – értékelte Gergely Barnabás projektummenedzser. Mint mondta, a Pro Porta Alapítvány és a KatHáz Közhasznú Nonprofit Kft. is közösségileg elkötelezett szervezetek és a jövőben is folytatják az együttműködést.
Ugyanakkor igyekeznek más pályázati támogatásokhoz is hozzájutni.
– Figyelni kell a pályázatokat, meg kell ragadni a lehetőségeket, és a gyerekek érdekében jó programokat szervezni. Hiszen ez egy ablak a világra, illetve ajtó, mert ki kell rajta lépni és elmenni, megnézni, megismerni egymást és jó barátságot kötni – nyilatkozta Palkovics Mária, a Pro Porta Alapítvány programszervezője.