2024. március 28., csütörtök

Argentínában keres menedéket Morales

Argentínába érkezett menedék reményében Evo Morales lemondatott bolíviai elnök csütörtökön, két nappal az új argentin baloldali kormány beiktatását követően.

Evo Morales (Fotó: Beta/AP)

Evo Morales (Fotó: Beta/AP)

"Azért jött, hogy maradjon" - hangoztatta Felipe Solá argentin külügyminiszter a TN televízióban. Hozzátette: Morales menekültstátust kapott és politikai menedékkérelmet is beterjeszthet.

Morales Kubából érkezett Argentínába. A karibi országba pedig mexikói önkéntes száműzetéséből utazott egy orvosi vizsgálat miatt.

A volt bolíviai elnök két gyereke már három hete Argentínában tartózkodik.

"Evo Morales itt jobban érzi magát, mint Mexikóban" - mondta Solá.

Alberto Fernándezt, a súlyos gazdasági válsággal küzdő Argentína új elnökét kedden iktatták be hivatalába. A mérsékelt baloldali elnök jóval nagyobb jóindulattal van Morales iránt az előző, konzervatív kormánynál.

"Nem ismerjük el a de facto bolíviai kormányt" - szögezte le Solá. "Reméljük, hogy minél hamarább új választásokat tartanak (Bolíviában)" - fűzte hozzá a tárcavezető.

Az új argentin kormány azonban feltételeket is támasztott Moralesnek: arra köteleznék őt, hogy Argentínában ne tegyen politikai nyilatkozatokat. Ugyanakkor Morales naponta több alkalommal is kommentálja mikroblogján a hazájában zajló politikai fejleményeket.

"Egy hónapja Mexikóba, egy baráti országba érkeztem, amely megmentette az életemet, amikor le voltam törve. Most Argentínába érkeztem, hogy folytassam a harcom a legkiszolgáltatottabbakért és nagyobb hazánk (Latin-Amerika) egyesüléséért, erőt és motivációt érzek magamban. Köszönöm Mexikónak és Argentínának a segítséget és szolidaritást" - írta Morales Twitter-oldalán.

Bolíviában az október 20-án tartott elnökválasztás első fordulója után Morales bejelentette, hogy megszerezte az újraválasztásához szükséges többséget, nincs is szükség második fordulóra. A dél-amerikai országban ekkor halálos áldozatokat is követelő tömegtüntetések kezdődtek. A csalás gyanúja miatt a hadsereg és rendvédelmi szervek nyomására az elnök kénytelen volt lemondani és Mexikóba menekülni. Hívei puccsról beszélnek.

Miután a bolíviai parlament mindkét háza határozatképtelenné vált ahhoz, hogy kijelölje Morales ideiglenes utódát, Jeanine Ánez, a szenátus ellenzéki alelnöke az ország ideiglenes államfőjévé nyilvánította magát.

November végén a bolíviai parlament törvényt fogadott el arról, hogy törlik az október 20-i elnökválasztás eredményét és új elnökválasztásokat tartanak. Értesülések szerint erre március közepén kerülhet sor.