2024. március 28., csütörtök

Több mint kétszázezer gyanúsított a Fülöp-szigeteken

Eddig 220 728 gyanúsítottat vettek őrizetbe a Fülöp-szigeteken 2016 júliusában indított drogellenes kampányban, köztük 8185 úgynevezett kiemelt jelentőségű célpont is van - közölte csütörtökön a helyi drogellenes hivatal (PDEA) vezetője Manilában.

Aaron Aquino az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatóján ismertette azt is, hogy a jelenlegi kormányzat 151 601 kábítószer-ellenes műveletet indított, amelyben 5552 feltételezett droghasználót és -kereskedőt öltek meg.

A PDEA vezetője szerint a kiemelt jelentőségű célpontok lajstromán a többi között külföldiek, választott tisztségviselők, rendvédelmi szervek tagjai, kormányzati illetékesek, kábítószerkereskedő-csoportok vezetői is vannak. Hozzátette, erre a szűkebb listára fegyveres csoportok tagjai, hírességek és egyéb népszerű személyiségek is felkerültek.

Az elfogottak között 2799 fiatalkorú is van.

Aquino szerint 2016. július 1-jétől 2019. november 30-ig terjedő időszakban összesen 433 drogkonyhát és rejtett labort számoltak fel.

A hatóságok emellett 40,39 milliárd pesó (236 milliárd forint) értékben foglaltak le illegális drogokat.

Aquino hangsúlyozta, hogy Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök drogellenes háborújában vezető szerepet játszó ügynökség szoros megfigyelés alatt tart 186 helyi kábítószerkereskedő csoportot.

Jogvédők szerint a hivatalosan közöltnél jóval többen estek áldozatul Duterte keménykezű fellépésének. A Fülöp-szigeteki elnök megfogadta, hogy mandátuma 2022-es lejártáig felszámolja a kábítószerbűnözést országában.