2024. április 19., péntek

Tartományunk legjobbjai

Elismerték a legkiemelkedőbb diákok teljesítményeit

Szerdán délután osztották ki a Talentum elnevezésű tartományi szintű elismeréseket azoknak a tanulóknak, akik átlagon felül teljesítettek a 2018–2019-es évben a tudomány, technika, művészet, valamint a nyelvtan terén. A diákoknak 83, a tanítóknak 82 pénzjutalmat és diplomát osztottak ki, ugyanakkor összesen 169 köszönőlevél is kiosztásra került. Különleges díjat hat diák kapott, akik kiemelkedően párhuzamosan több területen is teljesítettek, illetve tudásukat külföldi versenyeken is elismerték.

Vladimir Batez tartományi sport- és ifjúságügyi titkár beszédében hangsúlyozta a pedagógusok fontosságát, szerepüket a diákok személyiségének formálásában.

– Fontos az ambiciózus fiatalok támogatása, ők viszik az országot a jövőbe. Meg kell őket becsülnünk és ezt ki is kell mutatni, éreztetni velük önmaguk jelentőségét és helyét az országban – mondta a titkár.

A kiemelt elismerésben részesült fiataloknak Đorđe Milićević tartományi alelnök személyesen adta át a díjakat.

– A mai nagyszerű esemény csakis ezek a kiváló fiatalok által jöhetett létre, akik országunk büszkeségei. Amit ők letesznek az asztalra, azzal az egész ország színvonalát emelik – hangsúlyozta Milićević.

A büszke mentor és kis tanítványa (Győri Norbert felvétele)

A büszke mentor és kis tanítványa (Győri Norbert felvétele)

Az elismeréseket Dragana Milošević tartományi művelődési, tömegtájékoztatási és vallási közösségi titkár osztotta ki. A díjak átadása hosszadalmasan zajlott, a folyamat egyhangúságát a zeneiskola kiemelkedő tehetségei törték meg, előbb egy kimagasló hegedűjátékot, később pedig egy szép szaxofon etűdöt hallhattunk zongora kíséretében.

Sörös Nikoletta a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj iskolából érkezett, hogy átvegye a tartományi elismerést a matematika terén elért kiemelkedő teljesítményéért.

– Nagyon jó érzés volt átvenni a díjat, nem sok ilyen nagyvonalú eseménynek voltam a része eddig. Szeretek versenyekre járni, mindig jó érzés átvenni az elismeréseket, de azért a versenyekre jobban kell felkészülni – mondta.

Nikoletta szerencsésnek érzi magát, mert mint megjegyezte, ő könnyebben tanul, de a nehezebben tanulóknak sem kell elszomorodniuk, ugyanis jó eredményt elérni szorgalom kérdése. A kiemelkedő eredményekhez szerinte az órákon való odafigyelés, az ezt követő ismétlés és a kitartás a legfontosabb.

– Ez sokkal többet ér mint a puskázás, és könnyebb is – monda Nikoletta.

A díjazott tanuló mentora, Ladócki Gazdag Gizella is elismerésben részesült, az első osztálytól a negyedikig volt Nikoletta tanítónője.

– Eredményeket csak akkor lehet elérni, ha szem előtt tartjuk a diákok képességeit. Ez bizonyos mértékben többet követel a pedagógus részéről, viszont többszörösen meghálálja magát. Én egyéni feladatokat is adok a diákoknak, mert mindegyik tanulónak egyedi a tudásszintje, amit más oldalról kell erősíteni, a versenyekre való felkészülést pedig az órák után végezzük – ecsetelte Gizella.

A tanítónő azt is elmondta, hogy ő pozitív tendenciákat észlelt a tehetséggondozás rendszerében. Az internet is sokat segít, általa jutnak hozzá leggyorsabban a magyar nyelvű oktatóanyagokhoz.