2024. március 29., péntek

Érkezik a beígért béremelés

Nagyobb összeget vihetnek haza az egészségügyi dolgozók, a tanügyesek és a szociális intézmények alkalmazottjai...

Megkezdték a megemelt bérek kifizetését a közalkalmazottaknak – erősítették meg a Pénzügyminisztériumban. Mint az illetékesek korábban jelezték is, a december folyamán érkező novemberi fizetések 8–15 százalékkal nagyobbak lettek.

Legnagyobb arányban, 15 százalékkal az egészségügyi nővérek járandósága növekedett, majd az orvosok, kutatók és művelődési intézményekben dolgozók következnek 10 százalékkal. Az általános és középiskolákban, valamint a felsőoktatási intézményekben, az óvodákban és bölcsődékben, továbbá a szociális intézményekben dolgozók novemberi bére 9 százalékkal nagyobb, az államigazgatásban foglalkoztatottak pedig 8 százalékos emelést kaptak.

Az egészségügyi nővérek nettó alapbére (holt munka nélkül) októberben még 42.819 dinár volt, novemberre viszont (decemberi kifizetéssel) 49.242 dinár. A szakorvosok alapfizetése 87.518 dinárról 96.269 dinárra emelkedett.

Legnagyobb arányban, 15 százalékkal az egészségügyi nővérek járandósága növekedett (Dávid Csilla illusztrációja)

Legnagyobb arányban, 15 százalékkal az egészségügyi nővérek járandósága növekedett (Dávid Csilla illusztrációja)

A tanügyi munkások nettó alapbére az októberi 54.216 dinár helyett most 59.095 dinár. A középiskolai végzettségű hivatásos katonák 9 százalékos béremelést kaptak, tehát az októberi 43.114 dinár helyett novemberben már 46.994 dinár volt az átlagbérük.

A szabálysértési bírók számlájára ebben a hónapban (novemberi fizetés címén) majdnem 10 000 dinárral több érkezik, mint korábban, vagyis a 83.801,50 dináros átlag 91.343,63 dinárra ugrott.

Az alapfokú bíróságok bírái átlagban 100.561,80 dinár helyett 127,881,08 dinárt kapnak, a felső bíróságok bíráinak havi járandósága 127.881,08 dinárra emelkedett (korábban az átlag

117.322,10 dinár volt), és ugyanekkora béremelést kaptak a gazdasági bíróságok bírái is.

– A jó pénzügyi eredményeknek köszönhetően lehetőség nyílt a közalkalmazotti fizetések emelésére, és így emelkedik az ország polgárainak életszínvonala. Megemeltük a minimálbért is, tehát 2020. január 1-jétől 3000 dinárral nagyobb lesz, amivel a szintén sokakat foglalkoztató magánszektor béreinek növelését ösztönözzük. Számításaink szerint mindezek nyomán az átlagbér országos szinten már decemberben 500 euró körül lesz. Ezt ígértük korábban, és noha ez egyeseknek elérhetetlennek tűnt, az ígéretünket sikerül beváltanunk – nyilatkozta Siniša Mali pénzügyminiszter. Megismételte, hogy minden makrogazdasági mutató kedvező, a bruttó társadalmi termék (GDP) a harmadik negyedévben 4,8 százalékkal növekedett, a munkanélküliség 9,5 százalékra csökkent. Míg 2012-ben a fiataloknak az 51,2 százaléka munkanélküli volt (csak minden második dolgozott), 2019 harmadik negyedében ez az arány már 26 százalékra süllyedt.

2020-ban a bérek szintje a GDP 9,5 százalékának felel meg, szintúgy, mint 2019 végén.

Mali leszögezte, hogy a jó eredményeket a legnagyobb nemzetközi pénzintézetek is megerősítették, és jelezte, hogy az egyik ismert hitelminősítő ma hozza nyilvánosságra a Szerbia hitelképességére vonatkozó becslésének módosítását.