2024. április 19., péntek

„Ha a tervek megvalósulnak, történelmet írunk”

Holnap Szabadkán, 22-én Budapesten ad koncertet a Szabadkai Filharmónia

A Szabadkai Filharmónia 2016 óta nem lépett fel a városunkban, holnap 20 órakor viszont a szabadkai Városháza dísztermében adnak koncertet, amelyre a belépés díjtalan. A hangversenyről Zsiga Pál, a Szabadkai Filharmónia igazgatója és koncertmestere számolt be a lapunknak:

– Nagyon szép programmal készülünk a szabadkai közönségünknek. Egyebek közt Mozart, Sarasate, Lehár Ferenc és Kálmán Imre szerzeményeit is megszólaltatjuk, valamint három amerikai kortárs zeneszerző műveit is játsszuk. Ezek közül az egyik világpremier lesz, mert még soha sehol nem volt előadva, ez a megtiszteltetés bennünket ért. A karmester a világhírű Miran Vaupotić lesz, a koncerten szólistaként fellép a kiváló Alenka Ponjavić Vojnić szopránénekesnő, nagy örömömre jómagam Sarasate Cigány Melódiáit játszhatom el, és nagyon fontos a számomra, hogy fellépnek a Garden Quartet tagjai is – mondta Zsiga Pál, akit a koncert létrejöttéről is kérdeztük.

– A helyszínt Szabadka Város biztosította, amit ezúton is köszönünk, a koncert után viszont szerződést írunk alá amerikai partnerekkel, és ha a tervek megvalósulnak, történelmet írunk. Ezt nagy küzdelemmel sikerült elérni, mégiscsak egy 111 éves zenekarról van szó, amelyet nem szabad veszni hagyni. A tervek szerint az amerikai partnerek három-négy évig támogatják a fellépéseinket, úgy idehaza, mint külföldön is. Ez még új a számunkra, ezért lépésről lépésre haladunk majd. A partnerségtől azt reméljük, hogy a Szabadkai Filharmónia megérdemelt pozícióba kerül, a hároméves mély álom után kilépünk a sötétségből és a saját komfortzónánkból is. December 22-én, a budapesti Duna Palotában adunk adventi koncertet a Szabadkai Filharmónia kamarazenekarával, az újévi hangversenyünket pedig január 4-én Baján tartjuk, ahol a karmesterünk Paskó Csaba lesz – tudtuk meg Zsiga Páltól.