2024. április 20., szombat

Tartalmas időtöltés fiataloknak

Decemberben vakrandit és koncertet is tartanak a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Térben

A Szakegyesületek és Társulatok Szövetségének székházában (Corvin Mátyás utca 9) idén májusban kezdte meg tevékenységét a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér. A szervezet legfőbb célja, hogy a 13 és 25 év közötti korosztálynak, ezen belül is főleg a középiskolásoknak érdekes programokat szervezzen, támogassa kezdeményezéseiket és fejlessze közösségeiket. A közösségi tér eddigi tevékenységét kedden sajtótájékoztató keretében foglalták össze.

Bencsik István, Hulló Zsófia és Ricz András (Fotó: Patyi Szilárd)

Bencsik István, Hulló Zsófia és Ricz András (Fotó: Patyi Szilárd)

Bencsik István, a Szakegyesületek és Társulatok Szövetsége közgyűlésének elnöke elmondta, hogy a közösségi tér a Múzeumok Éjszakáján kezdte meg tevékenységét.

– Fontosnak tartottuk, hogy a fiatalok kapjanak egy olyan teret, ahol közösségi életet élhetnek, ahol találkozhatnak, és azt csinálnak, amit ők szeretnének. A lényeg pedig ezen van: úgy töltsék el hasznosan a szabadidejüket, ahogy az nekik megfelel. Mi a Szakegyesületek és Társulatok Szövetségének vezetőségében is úgy gondoltuk, nem akarunk beleszólni a programok kidolgozásába. Bízzuk ezt a fiatalokra. Éppen elég kreatívak – mondta Bencsik István.

A közösségi tér elsősorban a 13 és 25 év közötti korosztályt kívánja megszólítani (Fotó: Patyi Szilárd)

A közösségi tér elsősorban a 13 és 25 év közötti korosztályt kívánja megszólítani (Fotó: Patyi Szilárd)

Hulló Zsófia, a Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér vezetője kiemelte, hogy a közösségi térben húsz önkéntes tevékenykedik. Tőlük az egyetem előtt állók, egyetemisták, és a munkanélküli fiatalok olyan mintákat sajátíthatnak el, amelyek az ő fejlődésüket is elősegítik, és hozzájárulnak ahhoz, hogy később könnyebben elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon. Hozzátette, azt szeretné, ha a szabadkaihoz hasonló közösségi terek nyílnának szerte a Vajdaságban. Hulló Zsófia a szervezet által megtartott programokat ismertetve elmondta, hogy főleg az Y és Z generáció igényeit igyekszenek kielégíteni. Május óta tartottak többek között társasjáték-esteket, filmvetítéseket, összművészeti esteket. Ebben a hónapban is számos érdekes programmal várják a fiatalokat. Szombaton 17 órakor vakrandit szerveznek. December 18-án 18 órától közösségi zenéléssel egybekötött karácsonyi partit tartanak, amelyre mindenki elhozhatja saját hangszerét. December 21-én 20 órától a The Spark együttes ad koncertet a közösségi térben, valamint kiállítás nyílik a közösség eddigi tevékenységéről.

Ricz András, a Szakegyesületek és Társulatok Szövetsége igazgatóbizottságának elnöke az elmondottakhoz hozzátette, hogy a közösségi tér a szövetség keretein belül működik, és a Magyar Nemzeti Tanács nemzeti jelentőségű programja.