2024. március 29., péntek

Citeraszó, táncház, nemezelés

Felvonót építenek be a Žarko Zrenjanin Általános és Középiskolába

Az emberi jogok világnapja és a december 18-ai nemzetiségek világnapja alkalmából magyar napot tartottak kedden a Žarko Zrenjanin Általános és Középiskolában. A fogyatékkal élő gyermekek számára kézműves foglalkozásokat, népi gyermekjátékokat és táncoktatást rendeztek az intézmény tanítói, az iskola előcsarnokában pedig kiállítást szerveztek a gyerekek rajzaiból, melyek a magyar kultúra és hagyományok jegyében készültek. A rendezvényen a napközis gyerekek, az alsó tagozatos és a középiskolás diákok vettek részt.

Hatvani Anikó (Fotó: Gergely Árpád)

Hatvani Anikó (Fotó: Gergely Árpád)

– Minden kultúra és hagyomány őrzése nagyon fontos, ezzel a rendezvénnyel erre szerettük volna felhívni a figyelmet. A gyerekek életébe ezt már a legkisebb kortól be kell építeni, dolgozni kell azon, hogy tudatosodjon bennük a hagyományápolás. Első alkalommal szerveztünk nekik ilyen napot, amin több műhelymunkán is részt vehetnek. Nemezeléssel, hímzéssel, a citerával ismerkedhettek meg. A gyerekek két hete kezdtek készülni a rendezvényre, képzőművészeti alkotásokat készítettek, amiket ki is állítottunk. A világhálót böngészve kutattak a népi motívumok után, ők választották ki, hogy mi az, amit színezni szerettek volna. Nagyon érdekes nekik a műsor, lenyűgözőnek tartják. Intézményünk nagyon nyitott a tanítók és nevelők kezdeményezéseire, az iskolánk célja a hasonló jellegű fejlesztések és oktatások megszervezése a tanulók látókörének szélesítse érdekében – nyilatkozta lapunknak Hatvani Anikó, az iskola gyógypedagógusa és a rendezvény koordinátora.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A diákok a Majsai Úti Általános Iskola tanulóival együtt táncoltak és népi gyermekdalokat énekeltek, a rendezvény pedig táncházzal zárult, egy népviseletbe öltözött táncoktató vezetésével.

Az intézmény egész évben fogadja a beiratkozókat, magyar és szerb nyelven zajlik az oktatás. Jelenleg 102-en járnak az alsó tagozatba, 68 középiskolás diák és 12 napközis kisgyermek van az intézményben.

Miodrag Stankov, az iskola igazgatóhelyettese elmondta, hogy januártól felvonót üzemeltetnek majd az épületben, mert a diákok egy része súlyos testi fogyatékkal él, és mozgáskorlátaik miatt nem tudják használni az emeleti részt.

Miodrag Stankov (Fotó: Gergely Árpád)

Miodrag Stankov (Fotó: Gergely Árpád)

– Sok évre tekint vissza az együttműködésünk a Tedef egyesülettel, így rajtuk keresztül pályáztunk a minisztériumnál a felvonó pénzeszközeinek megteremtésére. A befektetés mintegy 2,8 millió dinár. A lift alapvető használati eszköze lesz az iskolánknak, ugyanis van egy emeletünk, amire a testi fogyatékkal élő diákjaink egy része nem tud felmenni a lépcsőkön. Számuk az utóbbi években megnőtt, így egyre nélkülözhetetlenebbé vált a lift beépítése. A következő félév kezdetén már be is üzemeljük a minden igényünknek megfelelő felvonót. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a hozzánk hasonló intézmények közül nekünk van elsőként ilyen liftünk – mondta az igazgatóhelyettes.