2024. április 20., szombat

Négyből egy

Szerbia sokat vár az Európai Bizottság új összetételétől

A ma este Brüsszelben megtartott kormányközi konferencián a bejelentések értelmében egy újabb fejezet nyílt meg a Szerbia és az Európai Unió közötti csatlakozási tárgyalások keretében. A 4-es, a tőke szabad áramlásának területét szabályozó fejezet a második, amelyet az EU az idén megnyitott Szerbiával, ám az egyetlen, amelyet valamelyik tagjelölt állammal a folyó év második felében megnyitott. A korábbi elmondások szerint Szerbia még három fejezetet készített elő azok megnyitásának céljával: a 2-est, a munkavállalók szabad mozgására, a 14-est, a közlekedésre és a 21-est, a transzeurópai hálózatokra vonatkozót. Szerbia a 35 tárgyalási fejezetből eddig 18-at nyitott meg, míg kettőt ideiglenesen lezárt.

Jadranka Joksimović európai integrációs miniszter a kormányközi konferencia kezdetét megelőzően Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztossal találkozott Brüsszelben. Várhelyi jól ismeri az európai politikát, de emellett a térséget érintő témákban is jártas, továbbá kiegyensúlyozott álláspontot képvisel a bővítéspolitika tekintetében és a leghatározottabban támogatja Szerbia európai integrációját, emelte ki a találkozót követően Joksimović a Szerbiai Rádió és Televízió tudósítása szerint, mondván, a beszélgetés során az EU új bővítési biztosa reményét fejezte ki, hogy mandátumának lejártáig a Nyugat-Balkán legalább egy országa készen áll majd a csatlakozásra. Joksimović bízik abban, hogy a biztos csakis Szerbiára utalhatott ezzel, mivel szerinte Szerbia a térség azon országa, amelyik a legtöbb feladatot elvégezte. Joksimović szerint az Ursula von der Leyen irányította EB már most bizonyította, hogy a bizottság előző összetételéhez képest sokkal kedvezőbb álláspontot képvisel az integráció témájában. Joksimović végül bejelentette, hogy Várhelyi Olivér január végén Szerbiába látogat.