2024. március 29., péntek

Kiszélesedett a Makszim Gorkij utca

Kiegészítő munkálatok várnak a kivitelezőre

A szabadkai Makszim Gorkij utca átalakítási munkálatai a végük felé közelednek. Erre enged következtetni az a tény, hogy az útszakasz nagy részén a helyére került a legfelső aszfaltréteg, amire a megfelelő jelzéseket is felfestették.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A múlt héten lapunkban is közzétettük a Szabadkai Városi Közigazgatás Gazdaságfejlesztési Szolgálatának közleményét, amelyben arról értesítették a nyilvánosságot, hogy csütörtök délutántól péntek délutánig, illetve szombaton 10 és 17 óra között teljesen lezárják a Makszim Gorkij utca egy szakaszát. Mint azt az autósok tapasztalhatták, a forgalomkorlátozás nem csak a korábban meghatározott időpontban volt érvényben, hiszen még vasárnap is tiltó táblákba botlottak. Vasárnap estére azonban helyreállt a közlekedés, és a már említett aszfaltréteg és útfestések várták az autósokat. Habár továbbra is nehezített körülmények között, de a közlekedés zavartalanul folyik, és mára a Strossmayer utca felől is újra megközelíthető a Makszim Gorkij utca.

A munkálatok a tervek szerint december 25-ére véget érnek, és addig nem csupán maga az út újul meg, hanem térfigyelő rendszert is beüzemelnek a közlekedésbiztonság érdekében.

Ugyanakkor december hatodikán Szabadka Város hivatalos honlapján megjelent egy közbeszerzési pályázat, amelyből megtudhatjuk, hogy a kérdéses útszakaszon kiegészítő munkálatokra is szükség van. Mint olvashatjuk, a kivitelező Telegroup Kft.-vel június 28-án megkötött szerződésben nem szerepeltek bizonyos munkálatok, amelyek szükségességét csak később ismerték fel – ennek oka, hogy a kataszteri iratokon nem jelölték a föld alatt futó vezetékeket. A kiírás tárgyát képező kiegészítő munkálatok értéke nem éri el a beruházás összértékének 15 százalékát. A pályázat értelmében a Telegroup csoportosulás tehet ajánlatot ezen munkálatok elvégzésére. A leírásban nem ejtenek szót arról, hogy emiatt késnének a munkálatok, így továbbra is bízhatunk abban, hogy karácsonyra már zavartalanul zajlik a közlekedés a város ezen szakaszán.