2024. április 19., péntek

Mikulások özönlötték el Palicsot

Huszonegyedik alkalommal rendezték meg a Mikulásfutást

Vasárnap a palicsi helyi közösség, a Palics Park Kft. és a Szerbiai Ultramaraton Szövetség közös szervezésében immár huszonegyedik alkalommal rendezték meg Palicson a Mikulásfutást. A részvétel egyetlen feltétele a mikulásjelmez vagy a mikulássapka viselete volt.

Mikulások rohama a Vigadónál (Patyi Szilárd felvétele)

Mikulások rohama a Vigadónál (Patyi Szilárd felvétele)

A Vigadónál kialakított rajtnál több, mint kétezer ember várta, hogy megkezdődjön a futam, majd Dobó Márta, a palicsi helyi közösség tanácsának elnöke adta meg a jelet az indulásra. A pálya a tó partján húzódott, a Prezident szállodáig, majd tovább haladt a Spliti fasoron egészen a Víztoronyig, illetve a Nagyparkon keresztül vissza a Vigadóig. A célban minden résztvevő gyermek érmet kapott a táv teljesítésének elismeréséért.

A Mikulásfutás keretében számos kísérőrendezvény várta a tó partjára kilátogató családokat. Többek között a Vöröskereszt munkatársai műhelymunkát tartottak, a legkisebbek fényképezkedhettek a szánján ülő Mikulással, valamint Legyél te is Mikulás! címmel jótékonysági akciót is tartottak, melynek keretében a Vöröskereszt édességeket, játékokat, iskolafelszereléseket és ruhákat tartalmazó adományokat gyűjtött annak a 191, 2 és 14 év közötti gyermeknek, akik a népkonyha felhasználói.