2024. április 19., péntek

Ifjú matematikusok mérkőztek meg Zentán

Megtartották a XVII. Fekete Mihály Emlékversenyt – A legjobbak a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen képviselhetik Vajdaságot
A Nemzetközi Magyar Matematikaversenyre továbbjutott középiskolás diákok és Csikós Pajor Gizella igazgató

A Nemzetközi Magyar Matematikaversenyre továbbjutott középiskolás diákok és Csikós Pajor Gizella igazgató

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium szervezésében több mint száz magyar felsős és középiskolás diák ragadott tollat, és próbálta megoldani a XVII. Fekete Mihály Emlékversenyen a könnyűnek nem mondható matematikai feladatsort. Amint azt Csikós Pajor Gizella matematikatanár, a gimnázium igazgatónője elmondta, a vasárnapi döntőre azokat hívták meg, akik a két levelezőfordulóban a legtöbb pontot érték el.

– Az általános iskolákból szép számban küldtek be feladatmegoldásokat, a Bolyai-gimnáziumot kivéve a középiskolákban idén mérsékeltebb érdeklődés mutatkozott meg. A versenynek az is a célja, hogy a két levelezőfordulón keresztül a diákokat rendszeres munkára szoktassuk, és elérjük, hogy tanulják meg érthetően leírni a megoldásokat. A vetélkedő célja továbbá, hogy kiválogassuk azokat az általános és középiskolás tanulókat, akik majd jövőre Magyarországon a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen képviselik Vajdaságot – mondta az igazgatónő.

A XVII. Fekete Mihály Emlékverseny ünnepélyes eredményhirdetése előtt a bolyais diákok alkalmi művelődési műsorral kedveskedtek a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak. Az eseményen jelen volt Perpauer Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja is.

A legeredményesebb tanulók elismerő oklevelet és könyvjutalmat kaptak. A legtöbb pontszámot elérő általános iskolás diákok az InGenium Alapítvány különdíját vehették át Szórád Endre kémia szakos tanártól, az alapítvány igazgatóbizottsági tagjától. E különdíjak ingyenes matematikai felvételi előkészítőt és szünidei téli táborozást jelentenek a kitüntetett diákok számára.

Az ötödikesek (32) közül az újvidéki Zsivanac Beren három híján száz pontot gyűjtött és ezzel az első helyen végzett. Papp Szabolcs (Temerin), Kadvány Júlia (Zentagunaras) és Keresztényi Albert (Palics) második helyezést, míg Bazsó Ákos (Szabadka), Kiss Noé (Zenta) és Rózsa Balázs (Csantavér) harmadik díjat kapott.
A hatodikosok (21) mezőnyében első Csanádi Petra (Magyarkanizsa), második Kis Botond (Magyarkanizsa), Ristić Anna (Újvidék) és Csiszár Ákos (Palics), harmadik Gordos Beáta (Ada).

A hetedikes (18) diákok vetélkedését Dobó Ármin (Szabadka) nyerte maximális száz ponttal. Második Buják Réka (Kupuszina), harmadik Csiszár Virág (Palics), Fekecs Csaba (Zentagunaras) és Ferenci Zsófi (Óbecse). A nyolcadikosoknál első Erdélyi Nimród (Hajdújárás), a két második helyezést Kalmár Krisztina (Temerin) és Rekecki Dávid (Oromhegyes) érdemelte ki.

A középiskolák elsős tanulói (21) közül Kőműves Emese végzett az első helyen, második Csikós Gergely, harmadik pedig Nagygyörgy Zsóka, Tóth Norbert, Török Csongor és Balázs Bálint. Mindannyian a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanulói. A másodikosok versenyét Gál József nyerte, Ágó Gergely és Sinkovics Alex végzett a második, míg Apró Dorottya és Zsoldos Kristóf a harmadik helyen, mindannyian a Bolyai-gimnázium diákjai.

A harmadikos középiskolások (12) közül Fehér Konrád szerezte a legtöbb pontot, második Szorcsik Ivett, a harmadik pedig Csíkos Enikő, mindhárman a Bolyai tanulói. A 11 negyedikes középiskolás közül hatan dobogós helyezést értek el, három bolyais diák: Kratok Gyula, Apró János és Paróczi Orsolya holtversenyben első díjas. Második helyen végzett Kőrösi Zalán, harmadik Dzsemasztagity Viktória (Szabadka) és Hugyik Kornél (Zenta).