2024. április 20., szombat

Rendezték az új Žeželj-híd környékét

A szerémségi oldalon is járhatóak az utak és a bekötőutak

Tavaly áprilisban nyílt meg a vonatforgalom előtt, szeptemberben a közúti, a gyalogos- és a kerékpáros forgalomnak adták át, tegnap pedig immár a teljes rendeltetését elnyerte az újvidéki új Žeželj-híd és környéke. Aluljárója, körforgalma, bekötőútja, feljárói tehát mindkét oldalról használhatók tegnap óta. Erről győződött meg tegnap Sem Fabrizi, az Európai Unió szerbiai küldöttségének vezetője Zorana Mihajlović építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter, valamint Miloš Vučević, Újvidék polgármestere kíséretében érkezett a helyszínre.

A teljes körű forgalom beindítása és a forgalom akadálymentesítése ezen az útszakaszon minden szempontból fontos, nemcsak Újvidék, hanem az egész Vajdaság számára – mondta Sem Fabrizi, aki emlékeztetett arra is, hogy az Európai Unió összesen 36 millió euró vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a híd építéséhez. A helyi önkormányzattal és a szerb kormánnyal karöltve kitartó munka folyt a közös cél elérése érdekében.

Zorana Mihajlović miniszter a tegnapi átadón emlékeztette az egybegyülteket arra, hogy az új Žeželj-híd felépítése volt az első feladata jelenlegi tisztségében.

– A bekötőutak és a kerékpárutak mindkét oldalon használhatók, ez összesen három kilométer útszakaszt, világítást és felszíni vízelvezető rendszer kiépítését jelenti. A környéket még szépíteni fogjuk, de az új Žeželj-híd a mai naptól tökéletesen ellátja a feladatát.

Az idei év különösen jelentős a szerbiai kormány számára is, mert több komoly beruházást igénylő infrastrukturális projektum is befejeződött, de ugyanakkor sok el is kezdődött.

– Vajdaság szempontjából pedig azért jelentős, mert jövőre kezdődik az Újvidék–Szabadka gyorsvasútnak a felújítása, 2021-re az Újvidék és Belgrád közötti szakasz is elkészül, így óránként 200 kilométeres sebességgel haladhatnak a vonatok. A tárgyalások végső szakaszában tartunk a Fruška gora-i korridor építését illetően is – mondta el a miniszter asszony.

A híd átadásán Miloš Vučević, Újvidék polgármestere is jelen volt, és hangsúlyozta, hogy a szerémségi oldalon folytatni fogják a kerékpárút építését.