2024. április 19., péntek

Zsugorodnak, de a szárnyuk hosszabb

Az éghajlat melegedése miatt csökken a madarak testmérete, miközben nő a szárnyfesztávolságuk – derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból. A kutatók 52 észak-amerikai vándormadárfaj csaknem 71 ezer preparált egyedét tanulmányozták. Az utóbbi negyven év során összegyűjtött madarak mindegyike a chicagói épületekkel való ütközés során pusztult el.

„Csaknem az összes általunk vizsgált madárfaj kisebb lett” – összegezte az eredményeket a tanulmány vezető szerzője, Brian Weeks, a Michigani Egyetem munkatársa, aki megdöbbentőnek nevezte, hogy bár nagyon különböző fajokról van szó, mégis rendkívül hasonlóan reagálnak a környezeti változásra.

Az állatok klímaváltozáshoz való alkalmazkodását vizsgáló tanulmányok általában az elterjedési területeket és a vonulási útvonalakat érintő változásokra, valamint az életszakaszok eltolódására fókuszálnak. A mostani tanulmány eredményei azonban azt sugallják, hogy a testi, fizikai változások is kulcsfontosságúak.

Az eredmények szerint az 1978 és 2016 közötti időszakban a madarak lábszárcsontja 2,4 százalékkal lett rövidebb, míg ugyanezen idő alatt a szárnyuk hossza 1,3 százalékkal nőtt. Ez azt sugallja, hogy a melegedő hőmérséklet hatására csökkent a madarak testmérete, „cserébe” viszont nőtt a szárnyuk hossza. „A vándorlás rendkívül megterhelő számukra” – mondta Weeks, megjegyezve, hogy a kisebb test kevesebb felhasználható energiát jelent a hosszú vándorút során, így azoknak a madaraknak a legmagasabb a túlélési esélye, amelyek nagyobb szárnyfesztávolsággal kompenzálják a kis testüket.

Azt nem tudják, hogy a melegebb hőmérséklet hatására miért zsugorodnak a madarak. Az egyik elmélet szerint a kisebb testű állatok gyorsabban tudnak lehűlni. Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy az alpesi kecskék és a szalamandrák is zsugorodnak a klímaváltozás miatt.