A Brexit, kereskedelmi háború, belső megosztottság, átfogó reformok bevezetése, legalábbis a menekültügyi és néhány másik (így a támogatási) rendszer átalakítása csak néhány kihívás azok közül, amelyekkel máris szembe találta magát az új Európai Bizottság (EB), az EU csúcsszervezete, és vezetője, Ursula von der Leyen, aki a legközelebbi munkatársaival, a biztosokkal decembertől vette át hivatalát öt évre. Az EU „kormányfőjeként” von der Leyen az eredetileg tervezetthez képest egy hónapos késéssel foglalta el új munkahelyét.
Ám nem csak a kihívásokkal kell szembe néznie, hanem hozzá kell kezdenie ambiciózus programja megvalósításához is. Ebben a biztosok („miniszterek”) mellett csaknem 38 ezer uniós hivatalnok is segít neki.
A 27 tagú EB tehát végre nekifutott. A testület elnöke új uniós kezdetet ígér. Javaslatai között szerepel a minimálbér bevezetése, a munkanélküliek hatékonyabb támogatása, a menekültügyi rendszer megreformálása és a technológiai óriások szigorúbb megadóztatása. Az új EB prioritásai között ott találjuk az Unió nemzetközi szerepének erősítését, az emberközpontú gazdaság továbbfejlesztését, a polgárok és a közös értékek védelmét, a demokrácia erősítését, védelmezését és a klímasemleges Európa megteremtését.
Von der Leyen a jogállamiságról és a migrációról sem feledkezett meg, amikor programját ismertette. Az előbbiről azt mondta, hogy a jogállamiság a közösség alapja, védelme érdekében az EB megteszi a szükséges intézkedéseket. Az utóbbiról pedig kifejtette: az EU mindig menedéket kínál a nemzetközi védelemre szorulóknak, de gondoskodni kell a befogadottak integrációjáról. Akiknek meg nincs joguk itt tartózkodni, haza kell küldeni őket.
Az EB-elnök programja különösen nagy hangsúlyt helyez az éghajlatváltozás elleni küzdelemre. Ezért aligha meglepő, hogy már az első tényleges munkanapján (december 2-án) Von der Leyen részt vett az ENSZ madridi klímakonferenciájának megnyitóján. Beszélt a környezetvédelmi programjáról is, amelyet a napokban ismertet abban a reményben, hogy az utolsó az idei EU-csúcson mindegyik tagállam elfogadja. A program egyik fő célkitűzése, hogy a klímavédelem érdekében az Uniónak 2050-re nullára kell csökkentenie a szén-dioxid-kibocsátást. Kérdés, megvalósul-e ez a modell, hiszen már komoly vita alakult ki róla, mert néhány keleti társállam ellenzi. (Alighanem a 2021 és 2027 közötti új uniós költségvetésről sem lesz egyetértés, mert a pénz elosztásáról már jó ideje nagy vita dúl.).
Bár az EU sok belső problémával, és eddigi legmélyebb válságával küszködik, mégis úgy tűnik, hogy a világpolitika alakulását befolyásoló tényezők sorába tartozik. Súlya és dimenziója sok területen igen jelentős.
Az EU jövőjéről egy ideje már folyamatos és – az utóbbi néhány évben – már kiélezett vita dúl, amelyet két tábor folytat egymás ellen házon belül. Az egyik gyengítené az uniós központ hatásköreit (a társállamok javára, amelyek a csatlakozáskor lemondtak szuverenitásuk egy részéről), a másik viszont (élén Emmanuel Macron francia államfővel) az eddiginél központosítottabb, egységesebb, integráltabb és erősebb Európát akar. (Ha lehet, reformokkal, amelyek befejeztével kerülhetne sor új tagok felvételére.).
A külső hatalmak azonban nem szeretnék, hogy az EU jelentős és kulcsfontosságú világpolitikai tényező legyen. Mi sem hiányzik jobban az Egyesült Államoknak, vagy épp Kínának, meg a vele stratégiai partneréget ápoló Oroszországnak, mint egy erős EU.
A veszélyesen izmos Európától egyelőre nem kell tartaniuk, ámde az új EB nyilván azon lesz, hogy az uniós országok inkább az összetartozást erősítsék és közösen álljanak ki érdekeik védelmében. Különben nem, hogy meghatározó világpolitikai tényező nem lesz a közösségből, hanem akár fel is bomolhat, eltűnhet a színről.
Az új EB-nek tehát nincs könnyű dolga, hiszen egy nagyon szűk pályán kell manővereznie a volt szövetséges Egyesült Államok kiszámíthatatlan lépései, illetve a tekintélyelvű hatalmak (Kína és Oroszország) nemzetközi normákat gyakran figyelmen kívül hagyó viselkedése miatt. Az olyan bizonytalan vagy erőszakos országok váratlan döntései nyomán kialakult veszélyekről nem is beszélve, mint amelyek Brazíliából, Észak-Koreából, Iránból vagy épp Törökországból leselkednek.
A katonailag gyenge, de gazdaságilag és megállapodásaiban erős, megbízható EU-nak, illetve „kormányának” tehát az elkövetkező néhány évben is valószínűleg egy olyan világban kell helyt állnia, ahol (már) nem mindig és nem mindenütt tartják be a nemzetközi jogot, megállapodásokat, sem az egyéb írott szabályokat.
Az európai (és más) államok emiatt alighanem védelemre szorulnak. Az elmúlt évek kellemetlen tapasztalati ugyanis arra utalnak, hogy a nemzetközi normákra nemigen hagyatkozhatnak, hiszen azokat a mérvadó nagyhatalmak már nem mindig tartják be. Sőt egyre gyakrabban mellőzik őket, nem tartják kötelezőnek. Ezzel a gyakorlattal egyenként aligha szállhatnak szembe eredményesen a kicsik, meg a sértettek. Az EU-ban együtt, összefogva ellenben sokkal hatékonyabbak, eredményesebbek lehetnek.
