2024. április 19., péntek

Pótvásár Temerinben

Bemutatták Kováts Antal könyvét
Csorba Béla, Kollár Mária és Balogh Sándor a könyvbemutatón (Fotó: Góbor Béla)

Csorba Béla, Kollár Mária és Balogh Sándor a könyvbemutatón (Fotó: Góbor Béla)

Érdekfeszítő, új ismeretekkel tarkított előadás keretében mutatták be csütörtökön este Kováts Antal temerini költő, tanító és hírlapíró 1905 és 1930 között írt, válogatott tárcanovelláiból és publicisztikai írásaiból készült Pótvásár Temerinben című kötetet. A szépszámú közönségnek Csorba Béla, a kötet szerkesztője beszélt. Az irodalmi est során elmondta, hogy régi adósságot törlesztettek azzal, hogy megjelentették Kováts Antal válogatott munkáit. Mint mondta, több ez annál, mint publicisztika, hiszen novellákat is tartalmaz. Még pontosabban: a publicisztikának és az irodalomnak a határterületén álló műfajokat prezentálja a kiadvány, amelyben Kováts Antalnak a különféle délvidéki, elsősorban megyei lapokban megjelent írásait gyűjtötték össze.

Kováts Antal 1881-ben született Temerinben, a szülői ház pontos helyét nem tudjuk. Az író, költő és tanító a „Csörgő” Kováts kisnemesi család egyik leszármazottja volt. Gyermek és ifjú koráról keveset tudunk. Költői kibontakozásának egyik támogatója az ismert mesegyűjtő és író, Benedek Elek volt. A versek mellett tárcákat, novellákat, vezércikkeket, vitacikkeket, kisesszét írt. Erősen kötődött Temerinhez, ami kiderül számos írása címéből is. Életében megjelent verseskötete a Szív húrjain címet viseli. Ötvenéves korában, napra pontosan születésének évfordulóján halt meg.

A kötet a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor (TAKT) gondozásában jelent meg az önkormányzat támogatásával. Készült a Temerini Újság nyomdájában. A kötet bemutatóján közreműködött Kollár Mária és Balogh Sándor, valamint a háromtagú Köcsög citerazenekar, amely Csorba Béla temerini népdalgyűjteményéből adott elő néhányat.