2024. március 28., csütörtök

Diákszemmel

Lezajlott a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, illetve az ennek keretén belül működő filmműhely első Suliszem diákfilm-fesztiválja

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium filmműhelye által először megrendezett diákfilmfesztivál zsűrije és látogatói 10 – Zentáról és a környező települések iskoláiból beérkezett – filmet tekinthettek meg csütörtök este a tehetséggondozó épületében megrendezett diákfilmszemlén. Az összejövetelen Perpauer Attilát, a zentai községi tanács művelődéssel és oktatással foglalkozó tagját követően Csikós Pajor Gizella, a gimnázium igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. A diákfilm-fesztivál szervezői, illetve a Bolyai Filmműhely nevében Póth Imre, a műhely egyik mentora a rendezvény megnyitásakor elmondta, hogy a szervezőket a filmszemle megszervezése során az vezérelte, hogy kiderítsék, a térségben lévő iskolákban hol vannak olyan mentorok, szakemberek, akik alkalmasak lennének arra, hogy oktatási intézményükben a fiatalokban felkeltsék a filmezés iránti kedvet. Póth szerint ez az elképzelésük, függetlenül attól, hogy a Magyar Nemzeti Tanácstól támogatást kaptak, felemásra sikerült, mivel mindössze 10 alkotást küldtek be az általános iskolások és a középiskolások.

– A diákfilmek készítéséhez három dolog kell: kell egy intézmény, amely nyitott eziránt, ugyanakkor kellenek diákok, s végül kellenek mentorok. Néhány olyan egyén, aki ezt megszállottan tudja csinálni, ért hozzá, pedagógusi vénával is rendelkezik, hogy átadja a tudását és tapasztalatait – ecsetelte Póth, s az egészet egyfajta háromlábú székként jellemezte, amelynek elég, ha csak egy lába hiányzik, akkor már nem működik az egész. A szervezőbizottság tagja elmondta, hogy természetesen a mentorokat is oktatni kell, s ezek alapszintű oktatását tartományi szinten is lehetséges megoldani, viszont a Lakitelki Népfőiskola filmiskolájától is ígéretet kaptak arra, hogy a mentorok képzését meg tudják oldani.

– Ezért jött létre ez a fesztivál, hogy megtaláljuk azokat a pedagógusokat, szakembereket, akik az elkövetkezőkben végeznék ezt a munkát – ecsetelte Póth.

A rendezvényre beérkezett filmeket Horváth Mihály filmrendező, a zsűri elnöke, Virág Kiss Anita, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmunkatársa, Borbély Zsuzsa és Pató Tibor, a szegedi MediMédia Kft. ügyvezetői bírálták el és díjazták. Az est folyamán bemutatott filmeket összegezve Horváth Mihály napilapunknak nyilatkozva elmondta, jóleső érzéssel állapította meg, hogy van lelkesedés a filmkészítés iránt.

– A mai kor új keletű kütyüijeit a fiatalok nemcsak játszadozásra használják, hanem ezeket alkalmazva közölni szeretnének valamit. Voltak nagyon laza témák, de voltak nehéz, fajsúlyos történetek is, amelyeket látva és hallva egy kicsit ledöbbentem, hogy a fiatalok között ekkora a gond a jövőképet illetőleg. Nagyon remélem, hogy az optimizmusuk majd csak előjön valahonnan, s valakik ösztökélésére és irányítása alatt ez változni fog. A fiatalok kérdéseket tettek fel a filmjeikkel, s a filmeknek az a dolguk, hogy kérdéseket tegyenek fel, gondolkodtassanak el, s ne csak közöljenek valamit, s a gyerekek ezt próbálták bebizonyítani – nyilatkozta a zsűri elnöke, s hozzáfűzte azt is, hogy nagyon hiányolta a mentorok munkáját, illetve azt, hogy nagyon sokan mentorok nélkül fogtak hozzá a filmkészítéshez, s ez nagyon látszott, ahogyan az is, hogy azok a stábok, amelyeknek mentorai vannak, azok komoly munkákat tudtak bemutatni.

A zsűri a szemle végén a következő díjakat osztotta ki: az általános iskolások mezőnyében a riporteri lelkesedésért dicséretet kapott a Horgászat című film. A csapatmunkáért az Öt perces híradó csapata részesült dicséretben és kapott oklevelet. A Szombathelyi Televízió különdíját a csókai Móra Ferenc Művelődési és Oktatási Központ érdemelte ki, azért, hogy két csapatot is motivált a fesztiválon való részvételre. Ebben a kategóriában a MediMédia Kft. s a zsűri különdíját a mezőny legjobb filmjéért A várakozás című alkotás kapta. A film készítői a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium könyvcsomagja mellett egy szakmai műhely munkájában, vagyis egy profi stáb forgatásán s egy teljes film elkészítésén is részt vehetnek.

A középiskolások mezőnyében az operatőri munkáért a Kezdet című film részesült dicséretben. A rendezésért Ercsi Anita kapott dicséretet a Jövőkép című rövidfilmért. A nagyon ötletes forgatókönyvért pedig a Linda című film alkotóit dicsérték meg. Az első próbálkozásért járó dicséretet pedig a Múltból a jelenbe című film kapta. A történelmi esemény képanyagának a feldolgozásáért Szabó Helga kapott dicséretet A pozsonyi csata című filmért. Az aktuális környezetvédelmi téma feldolgozásáért A süllyedő hajó c. film gárdáját illette a dicséret. A Szombathelyi Televízió különdíját Fodor Kinga érdemelte ki a Jövőkép és A varázslatos fa című filmben nyújtott színészi alakításáért, ugyanezzel a díjjal illették Szabó Helgát, A pozsonyi csata alkotóját, és A süllyedő hajó csapatát. Az utóbbi film a feltörekvő filmműhely díját is kiérdemelte. A rendezői különdíjat Cakó Péter, A varázslatos fa rendezője kapta. A MediMédia Kft. különdíját a kategória legjobb filmjéért A varázslatos fa forgatócsapata érdemelte ki, akik úgyszintén egy szakmai műhely munkájában, vagyis egy profi stáb forgatásán s egy teljes film elkészítésén is részt vehetnek. A filmszemle legjobb operatőre Hegedűs Joshua és a legeredményesebb filmműhelyként a Bolyai Filmműhely úgyszintén a MediMédia Kft. különdíját érdemelte ki.