2024. április 19., péntek

Beköltözhet-e a Vajdasági RTV az új székházába?

Kiderült, hogy a csupasz falak nem elegek a műsorsugárzáshoz

November 25-én leadták az első és eddig utolsó jelet is a Vajdasági Rádió és Televízió új székházából. Az első közvetítésre vonatkozó ígéretüket ugyan teljesítették a befektetők, ám a 3,2 milliárd dinárból megépített mišeluki épület azóta is üresen áll.

Az új székház központi csarnoka (Ótos András felvétele)

Az új székház központi csarnoka (Ótos András felvétele)

A Vajdasági RTV 1999-ben lebombázott székházának helyén 2017 augusztusában kezdődtek meg a munkálatok. Az építkezést három szinten is támogatta az államvezetés: a tartományi és a köztársasági kormány közös infrastrukturális projektumaként tekintettek az elképzelés megvalósítására, Újvidék városi önkormányzata viszont a közműszolgáltatások elindításával járó költségek fedezését vállalta magára. Az új székház két év alatt épült fel, négy és fél hónappal a kijelölt határidő előtt fejezték be. Azóta viszont kong az ürességtől, ugyanis az épület felszerelése körül gondok adódtak.

RÖPÜLNEK A MILLIÁRDOK...

Miodrag Koprivica, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatója az N1 Televíziónak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az új székházból való műsorsugárzáshoz még 14 millió eurós befektetésre van szükség.

Az igazgató elmondása szerint a projektum 2 millió eurót irányozott elő a bebútorozásra, a felszerelés beszerzésére viszont 12 millió eurót. A Vajdasági RTV első embere emlékeztetett arra, hogy Aleksandar Vučić szerb államfő látogatásakor 48 millió eurós támogatást ígért az új székház megépítésére és működésbe helyezésére. Az építkezés nem egész 28 millió euróba (3,2 milliárd dinárba) került, így a fennmaradt összegre továbbra is számítanak a tartományi és köztársasági vezetéstől. Koprivica hangsúlyozta, hogy az elsődlegesen elfogadott projektum értéke az évek folyamán semmit sem változott.

…AVAGY MÉGSEM

A tartományi vezetők azonban másként vélekednek. Igor Mirović tartományi kormányfő szerint a Vajdasági RTV vezetősége elsődlegesen 340 millió dinárt kért az új székház bebútorozására. Miután írásban értesítették őket, hogy a 2,8 millió eurós bútorzat beszerzésére nincs esély, ezt az összeget lefaragták a szóban forgó 2 millió euróra, azaz 240 millió dinárra.

– Az én kötelességem, hogy gondot viseljek az adófizető polgárok közpénzéről. A tartományi kormány szakembereinek felmérése azt mutatja, hogy a székház bebútorozása nem kerülhet többe 100 millió dinárnál. Amennyiben a köztelevízió vezetősége lefaragja a bebútorozás költségét, akkor a költségvetésből átutaljuk az összeget – nyilatkozta a tartományi kormányfő.

Mirović szerint a szükséges munkaeszközök beszerzése sem zökkenőmentes. A tartományi büdzséből ugyanis 536 millió dinárt különítettek el a teljes technikai felszerelés beszerzésére, ami a Vajdasági RTV vezérigazgatója által említett 12 millió eurós összeg egyharmada.

– A televízió vezetőségének küldött írásos dokumentumban kiemeltük, hogy a tartományi költségvetésből biztosított keretösszeget célszerűen költhetik el. Olyan optimálisan működőképes rendszer beszerzését kértük, amelynek installációjával a műsorsugárzást meg lehet valósítani. Ennek a rendszernek tartalmaznia kellett úgy a televíziós technikát, mint az informatikai felszereltséget is. A figyelmeztetés ellenére a vezetőség csak a televíziós technikai eszközöket szerezte be, így a következő három hónapban ezeknek az érkezését várjuk. Mivel nem módosítottak a közbeszerzés tárgyán, a műsorsugárzáshoz hiányzó informatikai eszközök biztosítása ettől kezdve a köztelevíziót terheli – fejezte ki álláspontját Mirović.

LESZ-E MILLIÁRDOS MŰSORSUGÁRZÁS?

Mirović szerint a Vajdasági RTV-nek jogában áll akár milliárdos értékű terveket is kidolgozni a felszerelés beszerzésére, ám ez nem azt jelenti, hogy ezen befektetéseket közpénzen kell megvalósítani.

– A televíziónak vannak saját bevételei is, így a befektetéseit ezek értékelésével is tervezheti. A tartományi kormány a közpénzekből akkora összeget fog átutalni a projektum még meg nem valósított elemeire, amekkorára az erre a célra kialakított munkacsoport szakemberei szerint szükség van – szögezte le a tartományi kormányfő. Hozzátette, hogy a köztelevízió épülete mellett sok más, fontosabb befektetés is folyik Vajdaságban: az egészségügyi és oktatási intézmények felújítása pedig továbbra is prioritást élvez.

Pillanatnyilag mintegy 1500 alkalmazott várja, hogy használhassa azt a 17 350 négyzetméternyi munkateret, amelyben egyebek mellett öt tévés és hat rádiós stúdiót is kialakítottak. Úgy tűnik azonban, hogy a közszolgálati televízió munkatársai kénytelenek lesznek még egy ideig a Makszim Gorkij utcai épületben készíteni a műsoraikat, amelyeket a szerb nyelv mellett 15 nemzeti közösség nyelvén is sugároznak. A köztelevízió vezetősége abban reménykedik, hogy az állami szervek teljesítik ígéreteiket, és a hiányzó felszerelés beszerzését követően a közeljövőben elfoglalhatják az új épület helyiségeit.

Az üresen álló székház működésbe helyezése az egyetlen dolog, amelyben a köztelevízió vezetősége és a tartományi képviselet egyetértenek. Mindkét fél álláspontja szerint 2020 folyamán már az új székházból kell megvalósítani a milliós és/vagy milliárdos műsorsugárzást.