2024. március 28., csütörtök

Játékos vetélkedő a Középsuli szereplőivel

Adán két osztály részvételével megtartották a Határtanul! program keretében zajló középiskolai verseny egyik középdöntőjét

Az adai Műszaki Iskolában kedden zajlott le a IV/3 (számítógépek elektrotechnikusa) és a II/2 (számjegyvezérlésű gépek technikusa) osztály részvételével a Határtalanul! program keretében életre hívott játékos vetélkedő középdöntője, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. hirdetett meg az anyaországi és határon túli középiskolai osztályok számára.

A magyar kultúrkört felölelő játékos vetélkedő adai fordulójában közreműködött a népszerű Középsuli filmsorozat három szereplője is, Bende, Dominik és Olivér, akik megjelenítették vagy szóban körülírták azokat a történelmi és kultúrtörténeti eseményeket, időpontokat és jelenségeket, amelyeket a diákoknak időre kellett kitalálniuk. Dr. Keszi István, a Bethlen Gábor Alapkezelő megbízottja elmondta, hogy a huszonegy legeredményesebb osztályt választották ki az első fordulót követően Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és Délvidékről, valamint az anyaországból, ahol négy régióban zajlik a vetélkedő. A középdöntőket több helyszínen bonyolítják le, a döntő pedig várhatóan Budapesten lesz a tavasz folyamán.

– A döntőben a huszonegy osztály közül a legjobbak ismételten játékos megmérettetésen vesznek részt, ahol eldől, ki lesz az első helyett, aki megnyeri a fődíjat, ami egymillió forint hozzájárulás az osztálypénzhez, emellett nagyon sok más értékes nyeremény is lesz, azoknak sem kell azonban csüggedniük, akik nem nyertek, mert megnyitottuk a vigaszágat, ami azt jelenti, hogy ugyanúgy, mint az első fordulóban, kitöltenek egy tesztet. Ezen a teszten ismételten részt lehet venni, és a legjobbak még bekerülhetnek a döntőbe – közölte dr. Keszi István.

A Műszaki Iskola igazgatója, Gilice Hilda elmondta, hogy az adai középiskola már évek óta részt vesz a Határtalanul! programokban magyarországi iskolákkal közösen. Kiemelte, hogy tanulóik nagyon élvezik ezeket a csereprogramokat, amelyeknek köszönhetően az adai diákok Magyarországra, az anyaországi tanulók pedig Adára és a régióba látogatnak.

– Miután megjelent a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. felhívása, hogy megszervezik a középiskolások vetélkedőjét Határtalanul! elnevezéssel, úgy határoztunk, hogy ezen mindenképpen szeretnénk részt venni, és megmutatni azt a tudást és azokat az ismereteket, amelyeket az évek során a Határtalanul! programoknak köszönhetően is tanulóink megszereztek. Két osztály, vagyis két csapat nevezett be erre az online vetélkedőre, amelyen az első körben nagyon szép eredményt értek el, így bejutottunk a középdöntőbe. A IV/3 osztályba a számítógépek elektrotechnikusa oktatási profilon tanuló diákok járnak, a II/2 osztályba pedig a számjegyvezérlésű gépek technikusai, és valamennyien abban bízunk, hogy a döntőben is képviseltetni tudja magát iskolánk – mondta az iskolaigazgató.