2024. április 20., szombat

Sokszínű ádventi vásár

Az eddigi évekhez képest most a központban végzett munkálatok miatt a városháza előtti téren, a kisparkot körülölelve népesítik be a vásárosok Magyarkanizsát.

Az ádventre való hangolódás pénteken, december hatodikán kezdődik, és a szervezők egészen szombat estig, hetedikéig minden korosztályt megszólító programokkal várják a helyieket és a környékbelieket. A programokról Vranić Váradi Lívia, az önkormányzat szakmunkatársa adott részletes tájékoztatást.

– Mindkét napon elérhető programokként a kézműves-kirakodóvásár mellett, ahol kézműves termékeket lehet vásárolni majd, kézműves-foglalkozásokat is szervezünk a gyermekek részére, fűtött sátorban. A karácsonyi sütemények kóstolója sem marad el, idén is készülünk mákos és almás süteményekkel. A vásár látványos eleme és szemet gyönyörködtető látványossága a betlehem-szoborcsoport, amely idén is megtekinthető lesz a városháza előtti parkolóban. Ami a jótékonykodást illeti, ez sem marad ki a programból. A szociális központ szervezésében megvalósuló gyűjtés célja idén az, hogy a rászoruló családokban élő gyermekek plüssjátékhoz jussanak. Ezért a központ felhívása, hogy akinél otthon van még jó állapotban lévő, de már megunt játék, hozza ez az ádventi vásárba, és helyezze el az arra kijelölt helyen, hogy így is mosolyt csaljunk a szegény sorsú gyermekek arcára – mondta Vranić Váradi Lívia, aki a részletes programról adott beszámolójában kitért arra is, hogy pénteken délután indul a művelődési programok sora, a Tisza néptáncegyüttes ráhangolódó műsorával. Ezt követően a Jingle Jazz Duó karácsonyi dalokat ad elő, és ekkor zajlik majd a Mikulás-futás is, a vásárral egyidejűleg. Hetedikén, szombaton fél öttől a kisparkban a Duhaj zenekar lép fel, utána pedig Sőreg Anita tart játékos gyermektornát. Az ádventre hangolódó vásárra a koronát szombat este a Varázsszínpad előadása teszi fel, amely 18 órakor veszi kezdetét.