2024. április 19., péntek
NATO-CSÚCS

Orbán: a NATO végre kimondta, hogy a tömeges migráció biztonsági kihívást jelent

A NATO először mondta ki, hogy a délről érkező tömeges migráció biztonsági kihívást jelent, és a szövetségnek foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel - mondta miniszterelnök a szerdai londoni NATO-csúcs után a közmédiának.

Forrás: (MTI)

Forrás: (MTI)

Orbán Viktor elmondta: Magyarország számára mindig is fontos volt, a hogy nyugati katonai szövetséghez tartozzon, ezért 1999-ben csatlakozott.
Orbán Viktor nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy a csatlakozási dokumentumot ő írhatta alá.
Kiemelte: a NATO-tagság fontos identitási elem politikai közösségének is, hiszen a keresztény nemzeti erők voltak, amelyek bevitték az országot a NATO-ba első kormányuk idején.
Az azóta eltelt időben új kihívások is megjelentek a világban. Az egyik a tömeges migráció, és az annak nyomán fellépő biztonsági kockázatok, mint a terrorizmus - tette hozzá a miniszterelnök.
Kifejtette: a NATO korábban elfogadta, hogy van egy ilyen fenyegetés, de nem sorolta a legfontosabb kihívások közé.
Ez most megváltozott - emelte ki.
Orbán Viktor nagy fejlődésnek, komoly előrelépésnek nevezte, hogy a szövetség elismerte, a délről érkező tömeges migrációval a NATO-nak is foglalkoznia kell.
Ebben sokévnyi komoly munkája van Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek és a magyar külügynek is - közölte.
Azt mondta: közép-európai sikernek is tekinthető, hiszen "mi szorgalmaztuk", hogy a NATO fordítsa figyelmét a migráció és azzal összefüggő terrorizmus felé.
Ennek nyomán a szövetség több eszközt, több pénzt fog mozgósítani a migráció és az annak nyomán fellépő terrorizmussal szemben - mondta a magyar kormányfő.