2024. április 20., szombat

Szocsiban tárgyal Aleksandar Vučić és Vlagyimir Putyin

 Négyszemközti megbeszéléssel indult a találkozó ma Aleksandar Vučić szerb, és Vlagyimir Putyin orosz államfő között.

A beszélgetés kezdetén a szerb elnök megköszönte, hogy Oroszország támogatja Szerbiát területi integritása megőrzésében és nemzeti érdekeinek érvényesítésében. Azt is kiemelte egyáltalán nem biztos abban, hogy Belgrád és Pristina között belátható időn belül végleges megállapodás születhet.

Vučić Tájékoztatta Putyint arról, hogy a Szerbián át haladó gázvezetéket gyakorlatilag befejezték, és véleménye szerint ez a vezeték nagy esély Szerbia fejlődése szempontjából. Azt is megjegyezte, hogy a két ország gazdasági együttműködése egyre jobb, az árucsere is folyamatosan növekszik.

Aleksandar Vučić tegnap érkezett Szocsiba, a találkozó előtt kihangsúlyozta, kiemelten fontos találkozóról van szó, amelyen a kétoldalú kapcsolatokról, a koszovói kérdés rendezéséről, a térségben uralkodó politikai viszonyokról és a kereskedelem bővítéséről tárgyalnak. Ez utóbbi téma lényeges részét képezi majd a vasúthálózat fejlesztésének kérdése is.

A két ország küldöttsége a nap folyamán munkaebéd keretében tárgyal. Az államfő kíséretében részt vesz Zorana Mihajlović építésügyi, Aleksandar Vulin védelmi, Aleksandar Antić energetikai és bányaügyi miniszter, valamint Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője.

A két államfő 17. alkalommal találkozik egymással, az elmúlt év decembere óta ez már a harmadik tárgyalásuk.