Kedd délelőtt. Munkára sietek. Ismét szidom a Temerin–Újvidék közút forgalmát, minőségét és a rajta közlekedő mezőgépeket. Feltartják a közlekedést, dugók keletkeznek miattuk, akkorára nőttek, hogy a kétsávos úton meg sem lehet őket biztonságosan előzni, és… És szántanak, vetnek, művelik azt a földet, amelyből a szeretett síkságom közössége táplálkozik – villan be egy gondolat, miközben az előzésre várva oldalra tekintek. Szépen elrendezett szántóföldek nyújtóznak a végtelenbe… Már nem is dühöngök. Ez az én Vajdaságom.
Nyugalmasan érkezek be a szerkesztőségbe is. A napi teendőkön jár az agyam, amikor megszólal a szerkesztőm:
– Milyen fantasztikus kép! – az asztal túloldalára igyekszem. Tényleg kiváló. A Brandenburgi kapu előtt traktorok borítják a nyolcsávos utat. Pár pillanatig csodálom a kiváló szemű fotós remekművét, majd az újságírói agyam automatikusan a címre kattan. „5000 traktor indult el Berlin felé” – olvasom. Foglalkozzunk ezzel – hallom a szerkesztőt, és már tappogok is vissza a helyemre.
Ránézésre egyszerű a helyzet: hajnal óta 10 000 földműves döcög a német főváros felé. A gazdák a német mezőgazdasági politika ellen tüntetnek. Szélsőségesnek tekintik ugyanis azon környezetvédelmi intézkedéseket, amelyeket Angela Merkel kancellár kormánya szeptemberben hagyott jóvá. Az új rendelkezések szigorúan szabályozzák a növényvédő és a gyomirtó szerek használatát, illetve a műtrágya alkalmazását.
Le is írom a sorokat, összegzem a hírforrásokat. Ébredező szkepticizmusom azonban nem enged továbblépni: milyen rendeletekről is van szó pontosan? Miért vezették be őket?
Mélyebbre ások, gyűjtöm az adatokat. Németországban folyamatosan szigorítják a környezetvédelmi intézkedéseket, a legújabb felmérések szerint ugyanis riasztóan gyorsan és nagy mértékben melegszik a térség éghajlata – olvasom egy hírportálon. Kiderül, hogy a német fővárosban nem csak a gazdák tevékenykednek. Ugyanakkor zajlik a klímaváltozás hatásait monitorozó új jelentés bemutatója is. Szemem csak a gazdákat érintő adatokon fut át: az aszálykárok enyhítésére 2018-ban 340 millió euró gyorssegélyt utaltak ki a szövetségi költségvetésből a termelőknek. A biztosítótársaságok tavaly 3,1 milliárd eurót fizettek ki viharok és más szélsőséges időjárási jelenségek okozta károk enyhítésére, ami az egyik legnagyobb összeg az utóbbi húsz évben. És végezetül: a 28 szövetségi hivatal által létrehozott felmérés a további kormányzati klímavédelmi intézkedések alapját képezi.
– Nézd már… A német paraszt is pont úgy néz ki, mint a vajdasági! Csak egy kicsit rőtebb… – hallom a kollégám hangját.
Eszembe jut a reggeli látkép. Az én Vajdaságom.
MŰTRÁGYÁS SZÜLŐFÖLDEM
Valamikor a tavasszal olvastam, hogy az itteni termőföldek sem a régiek. Szakemberekre hivatkozva azt írták, hogy ha továbbra is folytatódik a talajkihasználás mértéke, akkor 50 év múlva nem marad termelésre alkalmas földterület a térségünkben. Már most elkeserítő a helyzet, ugyanis a vajdasági termőföldek csupán egy százaléka kiváló minőségű. Száz évvel ezelőtt Vajdaságban a kétmillió hektár művelhető földterület háromnegyede 5 százalékos humusztartalommal rendelkezett. Manapság viszont minden századik terület tartozik csak a legjobb minőségűek közé, a földek 45 százalékánál pedig a humusztartalom 3 százalék alá csökkent. A szakemberek szerint a minőségromlás oka az intenzív termesztés, illetve a nem megfelelő mennyiségű és minőségű műtrágya használata.
Vajdaságban nem pihen a föld. A fejlettebb országokban azonban már felismerték a „kiesés évének” hosszú távú jótékony hatását: minden ötödik vagy hatodik évben semmit sem termesztenek az adott területen. A táplálást az időközben kialakult növényzet visszaszántásával oldják meg. Az állam pedig kártérítést fizet a kiesésért a gazdának az adott évben. Így működik ez például Dániában.
A közhiedelemmel ellentétben tehát nem ott bűzlik…
BÜDÖS BOGARAK
Nemrégiben az egyik földműves barátommal azon tanakodtunk, hogy honnan ez a rengeteg büdös bogár vidékünkön. A poloskainvázió szinte elviselhetetlen méreteket ölt. A gyerekeket nem győzzük kenni, a paradicsomot mind tönkretették, de már a paprikát sem kímélik.
Termőföldet szánt-e még Vajdaságban a traktor? (Fotó: Ótos András)
– Mi vagyunk a bűnösek – mondta a barátom. Nyilván nagy szemeket meresztettem, így azonnal megmagyarázta az önvádaskodását. Elmondta, hogy az évek alatt egyre erősebb rovarirtókat használ, mert csak így tud annyit termelni, amennyi a megélhetéséhez szükséges. Kevesebbel nem tud versenyképes maradni. A rovarirtók pedig beváltották a gyártók ígéreteit: mindent és mindenhol kiirtottak. Ezzel párhuzamosan pedig elhagyták vidékünket a fecskék. Éheztek, hát elröpültek. Ránk hagyták az egyre szaporodó büdös bogarakat.
– Most majd kitalálnak valamit, amivel a poloskákat is kiirthatjuk – ecsetelte az ördögi kört a vajdasági paraszt, aki pontosan tudja, milyen következményekkel jár, amit művel. Csak éppen nincs más választása. A családi örökség kötelez. Fenn kell maradni.
TANULSÁG?
A német gazdák Berlin utcáit szántják. Követelik a kormánytól, hogy olyan megoldásokat keressen, amelyek a környezet megóvása mellett versenyképes mezőgazdaságot biztosítanának az országnak.
A kevésbé rőt vajdasági paraszt nem célozza az aszfaltot. Csendesen töpreng azon, hogy meddig szipolyozhatja még azt a földet, amit szépapáitól örökölt.
Nyitókép: Termőföldet szánt-e még Vajdaságban a traktor? (Fotó: Ótos András)
