2024. március 29., péntek

Újabb programok a zentai fiataloknak

Beszélgetés Perpauer Martinnal, a VMSZ IF zentai községi szervezetének új elnökével

A közösségépítés a legfőbb célja a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma zentai községi szervezete új elnökének, az október elején megválasztott Perpauer Martinnak, akivel az új feladatkörrel járó kihívásokról, valamint a jövőbeli tervekről beszélgettünk.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást az új feladatkörben?

Perpauer Martin (Máriás Endre felvétele)

Perpauer Martin (Máriás Endre felvétele)

– Októberben választottak meg a VMSZ Ifjúsági Fóruma zentai községi elnökévé, amely feladatra ugyan bizonyos mértékig fel lehet készülni, az igazi súlyát és felelősségét azonban csak akkor érzi át az ember, ami ténylegesen odakerül. Jelenleg az Ifjúsági Fórum külügyekkel megbízott tagja is vagyok, ami azt jelenti, hogy én képviselem nemzetközi szinten az Ifjúsági Fórum tagjainak, azaz a vajdasági magyar fiataloknak az érdekeit. Az egyik legnagyobb kihívás az emberek koordinálása, mivel ezt eddig nem volt alkalmam kipróbálni, a másik pedig a különféle beszédhelyzetekben való megszólalás, ugyanis az embernek tudnia kell, kit mikor, hogyan szólíthat meg, milyen helyzetekben mit ír elő a protokoll és hasonlók. Nagyon örülök annak, hogy a Robert Schumann Intézetnek köszönhetően nemrég eljuthattam Észak-Macedóniába a Toolbox of the local leaders címmel meghirdetett továbbképzésre, ahol izgalmas politikai helyzetek és beszédgyakorlatok elé állítottak bennünket, aminek köszönhetően fontos és hasznos tapasztalatokkal gazdagodhattam.

Milyennek látod a zentai fiatalok helyzetét, melyek azok a dolgok, amelyeken esetleg javítani kellene?

– Nehéz erről objektíven nyilatkozni, hiszen mindenki másként éli meg azt a környezetet, amelyben a mindennapjai telnek. Ha a szubjektív véleményemet kellene kifejtenem, akkor azt mondanám, én nagyon jól érzem magam Zentán. Megannyi lehetőség, négy középiskola, rengeteg szabadidős tevékenység van itt, ezért Zenta számomra egy olyan község, ahol adottak a lehetőségek arra, hogy a fiatalok jól érezzék magukat. Ennek ellenére mindenképpen szeretnék kialakítani egy olyan helyet, ahova a fiatalok bátran be tudnak menni, és esetleg olyan programokon, kurzusokon is részt tudnak venni, amelyeknek a témája közel áll hozzájuk. Ezenkívül azt látom, hogy különféle bálokra, szórakoztató összejövetelekre is van igény részükről, mivel nagyon kedvelik az ilyen jellegű rendezvényeket.

A Rákóczi Ifjúsági Szervezettel a közelmúltban szerveztétek meg Zentán az első közös jótékonysági bálotokat. Mire fordítjátok majd a rendezvény bevételét?

– Igen, a bál október 26-án volt, és nagyon jól sikerült. A Rákóczival nagyon jól együtt tudunk működni, aminek az eredménye a rendezvényen is meglátszott, hiszen százötvenen vettek részt rajta, teljes telt ház volt. A bál bevételét a Zentai Közkórháznak szeretnénk felajánlani, ilyen módon járulva hozzá az intézmény gyermekosztályának fejlesztéséhez. Ennek kapcsán már felvettük a kapcsolatot dr. Csáki Beátával, a kórház igazgatónőjével, és rövidesen sor kerül az adomány átadására is.
A jövőben milyen partnerekre szeretnétek támaszkodni a céljaitok megvalósításában, egyáltalán mik a legfőbb terveitek?

– Ilyen szempontból nagyon jó helyzetben vagyunk, és ezt elsősorban az előző elnöknek köszönhetjük, ugyanis az ő munkájának eredményeképpen mindenkivel jó viszonyt ápolunk, így szinte bárkire tudunk támaszkodni, bárkitől tudunk segítséget kérni a céljaink megvalósításához. Az elmúlt hetekben a 2019 perces foci elnevezésű rendezvényünk töltötte ki a mindennapjainkat, ám rövidesen szeretnénk előállni egy újabb meglepetéssel, amivel kapcsolatban egyelőre nem szeretnék részleteket elárulni, csupán annyit, hogy az elsődleges célközönségét természetesen a fiatalok képezik majd.