2024. április 19., péntek

A természet és mi

Hetedik alkalommal tartottak nagy sikerű tehetségnapot Keviben

A természet és mi címmel tartottak tehetségnapot tegnap délelőtt Keviben, a helyi Móra István Művelődési Egyesület szervezésében.

A gyermekeket valósággal lenyűgözték a természeti jelenségeket bemutató kísérletek (Máriás Endre felvétele)

A gyermekeket valósággal lenyűgözték a természeti jelenségeket bemutató kísérletek (Máriás Endre felvétele)

A rendezvény keretében a helyi óvodások és általános iskolás kisdiákok Fajka Valéria és Máriás Ildikó zentai kémiatanárnők vezetésével ismerkedhettek meg azokkal a természeti jelenségekkel, amelyek körbevesznek bennünket és meghatározzák a mindennapjainkat.

– A VII. Tehetségnap alkalmából életre hívott foglalkozás során szó esett a víz tulajdonságairól és előfordulási formáiról, amivel kapcsolatban a gyermekek nagyon ügyesen válaszoltak az általunk feltett kérdésekre, a víz körforgásával kapcsolatban megnéztünk egy rajzfilmrészletet, ami nagyon tanulságos volt számukra, ezt követően pedig rátértünk a kísérletekre, ennek során olyan jelenségekre hívtuk fel a figyelmüket, amelyekkel a természetben is találkozhatnak, megpróbáltuk modellezni számukra a különféle folyamatokat, illetve megadni a magyarázatokat is az egyes jelenségekre annak érdekében, hogy felismerjék, milyen fontos a természettudományok ismerete ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk lévő világ jelenségeit – magyarázta Máriás Ildikó, az egyik foglalkozásvezető, hozzáfűzve, nagy örömükre szolgált, hogy a gyermekek rendkívül nyitottak és érdeklődőek voltak az általuk vezetett foglalkozások iránt.

– A Móra István Művelődési Egyesület immár hetedik alkalommal szervezte meg a Tehetségnapot, amelyet egykor annak apropóján hívtunk életre, hogy az egyesületünk tehetségpontként is működik. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minden alkalommal más területeket nyissunk meg a gyermekek előtt, és mindig újabb ágazatok megismerése segítségével próbáljuk megvizsgálni, ki miben jobb az átlagnál, hiszen az alapelvünk az, hogy mindenki tehetséges valamiben, éppen ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy minél előbb felismerjük, mely területeken kell külön foglalkoznunk velük ahhoz, hogy minél eredményesebben tudjuk fejleszteni a bennük rejlő dolgokat – emelte ki Perpauer Attila, a kevi Móra István Művelődési Egyesület elnöke, hozzátéve, a következő évben terveik szerint a művészetek kerülnek majd a Tehetségnap középpontjába.

A VII. Tehetségnap a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, valamint Zenta község önkormányzata támogatásával valósult meg.