2024. április 20., szombat

Bemutatták az iskolát

Nyílt nap a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban

Tegnap délelőtt a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban nyílt napot tartottak, amelyre minden érdeklődő diákot szeretettel vártak, szüleikkel együtt.

Az intézmény nyílt napja iránt idén is igen nagy volt az érdeklődés a fiatalok körében (Wolf Janka felvétele)

Az intézmény nyílt napja iránt idén is igen nagy volt az érdeklődés a fiatalok körében (Wolf Janka felvétele)

Az esemény kiváló lehetőséget kínált arra, hogy a jelenlévők bővebb információkhoz juthassanak az iskola felépítésével, működésével, a kollégiumi ellátással, a tanórákon kívüli tevékenységekkel, valamint számos egyéb dologgal kapcsolatban. Az intézmény illetékesei mind a három szakot bemutatták, elsőként a képzőművészeti szak iránt érdeklődőket fogadták, majd a matematikai, végül pedig az informatikai tagozat mutatkozott be.

Az érdeklődőknek egy hangulatos rövidfilmet is levetítettek az iskola életéből, majd Csikós Pajor Gizella, az intézmény igazgatója részletesen ismertette a legfontosabb tudnivalókat, ugyanakkor jelen voltak a szaktanárok és néhány nevelő is. A nyílt nap iránt idén is igen nagy volt az érdeklődés, közel nyolcvan diák jelent meg, és érdeklődött az intézményben folyó munka iránt.

Csikós Pajor Gizella elmondta, évek óta rendszeresen szerveznek nyílt napokat, amit azért tartanak fontosnak, mert ilyenkor az iskola iránt komolyan érdeklődő diákokat hasznos információkkal látják el azzal kapcsolatban, mire számíthatnak, ha a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumba iratkoznak.

– A célunk nemcsak a tagozatok bemutatása, hanem az is, hogy az egész iskolára rávilágítsunk. Szeretnénk, ha az érdeklődő általános iskolás diákok és szüleik átfogó képet kapnának az itteni körülményekről, a tanulók mindennapjairól, illetve arról is, milyen oktatást és nevelést biztosítunk a tanulóink számára. Mindemellett azt is elmondtuk nekik, hogy idén is minden szakra húsz diákot vehetünk fel, ami azt jelenti, hogy nem lesz egyszerű bejutni, ám a korábbi évekhez hasonlóan idén is szeretnénk megkönnyíteni a dolgukat azzal, hogy részt vehetnek a szokásos felvételi felkészítőn, ami nagy segítséget nyújthat majd nekik a felvételi vizsgán – emelte ki Csikós Pajor Gizella, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium igazgatónője.