2024. március 28., csütörtök

Új festőrészleg az Uslugában

Hatvanéves a temetkezési kellékeket gyártó topolyai vállalat

A topolyai Usluga Részvénytársaság Szerbia egyik legnagyobb temetkezési kellékeket gyártó és forgalmazó vállalata.

Kókai Mernyák Melinda (Herceg Eliabetta felvétele)

Kókai Mernyák Melinda (Herceg Eliabetta felvétele)

A gyárban a termelés 1959-ben kezdődött meg, ezt tartják hivatalosan az alapítás évének is, de előtte már, a harmincas években létezett a városban erős asztaloscég majd Asztalosipari Szövetkezet. Az egykori kisipari műhelyből az utóbbi évtizedekben az Usluga egy modern ipari létesítménnyé nőtte ki magát. A hat évtizedes fennállást, a jeles évfordulót több módon is megünnepelték: az ősz folyamán rendeztek egy családi napot, melyen a dolgozók és családtagjaik számára közös pikniket szerveztek a vállalat gyümölcsösében, majd a nyugdíjas dolgozóikat hívták meg társalgásra, a napokban pedig a központi ünnepség keretében az ügyfeleikkel, üzleti partnereikkel ünnepeltek együtt.

Kókai Mernyák Melinda igazgató az Usluga új festőműhelyében – amely az ünnepségen bemutatóteremként is szolgált – elmondta, hogy az utóbbi évek során többször bővült a gyár, korszerűsítették a gyártási folyamatot, új technológiákat alkalmaznak. Az utóbbi években korszerű famegmunkálási felszerelést vásároltak és új csarnokot is építettek.

– Ništől Horgosig több mint kétszáz állandó vevőnk van, emellett Hollandiába és Montenegróba szállítjuk termékeinket. Az ünnepségre csaknem százötvenen jöttek el. Évente több mint 15 000 koporsót gyártunk. Termékeink nyolcvan százalékát Szerbiában, húsz százalékát külföldön értékesítjük. Termékpalettánkon megtalálható a koporsók széles választéka, fejfák, koporsó- és urnatextíliák, bádogbetétek, illetve más temetkezési kellékek. Most arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy a festőrészlegünket tudtuk korszerűsíteni. Tavasszal pályáztunk a Szerbiai Fejlesztési Alapnál, ahol eszközöket nyertünk a felújításra, ami a napokban be is fejeződik. Ez volt a legelavultabb részlege a vállalatnak, évek óta készültünk felújítására, és most sikerült. Teljesen felújult, építészetileg és gépészetileg is. A környezetbarát, modern felszerelés Olaszországból érkezett, így napokon belül megkezdődhet a működés.

Jelenleg 104 munkásunk van, s büszkék vagyunk arra, hogy sok dolgozónk itt kezdte pályafutását, és innen mennek nyugdíjba is. Sok szakképzett mesterünk van, akiktől a fiatalok elsajátíthatják a faipari szakmunkát.

Az új festőrészleg a napokban kezdi meg működését (Herceg Elizabetta felvétele)

Az új festőrészleg a napokban kezdi meg működését (Herceg Elizabetta felvétele)

Rönköt vásárolunk, azt felvágjuk deszkává, utána a gépi részlegen, majd a kézi részlegen kerül megmunkálásra, és a miénk az árusítás is. Több mint nyolcvan koporsómodellt gyártunk, a holland megrendelőnek pedig több mint száz modellt szállítunk – mesélte az igazgatónő.

Az Usluga jubileumi ünnepségén – melyet jelenlétével megtisztelt Kislinder Gábor polgármester is – Zsemberi János tulajdonos köszöntötte a vendégeket, külön a távolról érkezőket és a vállalat egykori tulajdonosait. Elmondta, folyamatos fejlesztésre, minőségi munkára törekszenek, szárítót, festőüzemet építettek, és a minőség mellett a mennyiség növelése a céljuk. A megbízhatóság, pontosság és a széles termékpaletta biztosítja, hogy a topolyai faipari vállalat elismerésnek örvend a hazai és a külföldi, temetkezési kellékeket gyártó és forgalmazó piacon is.