2024. április 19., péntek

Célba ért az agyhalál

Macron elégedett, hogy vitatott kijelentése felébresztette a NATO-t

Emmanuel Macron francia államfő tegnap közölte, a NATO „agyhaláláról” korábban tett és nagy vihart kavaró véleményét továbbra is fenntartja, és arra kérte a katonai szervezetet, hogy a stratégiai feladataira, mindenekelőtt a terrorizmus elleni harcra koncentráljon. „Vállalom, hogy teljesen tisztáztam a kétértelműséget” – mondta a francia elnök a hivatalában, Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Forrás: AP via Beta

Forrás: AP via Beta

Újságírói kérdésre a francia elnök kifejtette, hogy a véleményét megelőzően a NATO előző két csúcstalálkozóján –, amelyeken szerinte kizárólag azzal foglalkoztak, hogyan lehetne (a szövetség legfőbb befizetőjének számító) Egyesült Államok pénzügyi kiadásait enyhíteni – a valóságtól „elképesztő és elfogadhatatlan távolságot” tapasztalt. Álláspontja szerint a szervezet pénzügyi vitái közben a stratégiai kérdések nem oldódtak meg. Ezek közül kiemelte a békét Európában, az Oroszországgal való viszonyt, Törökország kérdését vagy azt, hogy ki is a NATO ellensége. A francia elnök jelezte: a terrorizmus elleni küzdelmet tartja a szövetségesek legfőbb feladatának.

„Muszáj volt ébresztőt fújni. Megtörtént, és üdvözlöm, hogy azóta a prioritást inkább a stratégiai céljainkról való gondolkodás kapta” – hangsúlyozta Macron.

Válaszában Jens Stoltenberg jelezte, hogy a NATO modernizálta a doktrínáját és működését, és közben meg is erősítette fellépési lehetőségeit, elsősorban Európa keleti felén. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU egyedül nem védheti meg Európát, és nem tudja helyettesíteni az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét. „Ugyanannak az éremnek a két oldala (az EU és a NATO)” – mondta a NATO-főtitkár.

Macron azt is jelezte, hogy kész felülvizsgálni Franciaország „beavatkozási eszközeit” a Száhel-övezetben, ahol 4500 francia katona teljesít szolgálatot, és egyben arra kérte európai szövetségeseit, hogy nagyobb erőkkel vegyenek részt a terrorizmus elleni küzdelemben az afrikai térségben.

„A Száhel-övezet jelenlegi kontextusa megköveteli, hogy megnézzünk minden stratégiai lehetőséget” – mondta Macron három nappal azután, hogy tizenhárom francia katona meghalt Maliban, mert összeütközött két helikopterük a szélsőségesek elleni hadműveletben.