2024. április 16., kedd

Tíz év munkahelyi baleset nélkül

A zentai dohánygyárba látogatott Zoran Đorđević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter

A Japan Tobacco International zentai dohánygyárában megünnepelték, hogy az üzemben tíz éve nem történt munkahelyi baleset. Ebből az alkalomból a gyárat tegnap meglátogatta Zoran Đorđević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter is, aki – mint ahogyan a jelen lévő újságíróknak elmondta – szeretett volna személyesen is meggyőződni a dohányfeldolgozó cégben tapasztalható viszonyokról.

– A JTI egyike az ország területén lévő nagyobb befektetőknek, és azt szeretnénk, hogy tovább növelje a kapacitását, még több ember számára teremtve munkahelyet – nyilatkozta Zoran Đorđević, aki kiemelte, a japán kézben lévő dohánygyár a munkabiztonság terén is kiváló példa más vállalatok számára, mert tíz éve egyetlen baleset sem történt az üzem területén, majd megjegyezte, a zentai dohánygyár nagyon fontos szerepet játszik a körzet fejlődésében.

A munkaügyi minisztert Aleksandar Živkov, a zentai dohánygyár igazgatója fogadta, aki kiemelte, hogy a JTI számára a munkahelyi biztonság elsődleges fontosságú célkitűzés, ezért rendkívül büszkék arra, hogy ennyi idő alatt egyetlen munkahelyi baleset sem történt. Az igazgató szerint ez a vállalatban alkalmazott szigorú rendszabályoknak és munkamódszereknek, valamint az ott dolgozók iránti gondoskodásnak köszönhető. Ugyanakkor nemcsak a dolgozók biztonságára fektetnek nagy hangsúlyt, hanem arra is, hogy folyamatosan dolgozzanak a munkafeltételek javításán, hiszen ezek biztosítják a vállalat dolgozóinak jólétét és szakmai fejlődését. Az igazgató rámutatott arra is, hogy a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a JTI-t az Investors in People elismervénnyel is kitüntették, az elmúlt négy esztendőben pedig a Top Employer elismerést is minden évben kiérdemelték.

A zentai vállalatban az alkalmazottakat különféle módon jutalmazzák, hazai és külföldi tréningeket szerveznek számukra, a munkahelyi szabad idejüket a gyár edzőközpontjában rekreációval és pihenéssel is eltölthetik az ott felszerelt masszázsfotelekben, vagy éppen asztaliteniszezve, futópadon edzve, esetleg számítógépezve. A havi jövedelmüket éves bónuszként egy, a köztársasági átlagkeresetnél jóval nagyobb összeggel toldják meg. Az összes dolgozó és legközelebbi családtagjaik élvezhetik az egészségügyi magánbiztosítás előnyeit. De akár tovább is képezhetik magukat a gyár 300 kötetet számláló könyvtárában, végül pedig a vállalat és az összes alkalmazott között 3 évente felújításra kerülő kollektív szerződés szavatol a törvény által megszabott minimumnál több jogot, mint például az évi szabadság, ami néhány nappal hosszabb a törvényben foglalt minimumnál.

A munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter a 16 nap a nőket és gyerekeket ért erőszak ellen elnevezésű kampány keretében ellátogatott a zentai Szociális Védelmi Központba, és találkozott a zentai önkormányzat elöljáróival is. Zoran Đorđević napilapunknak elmondta, kíváncsiak voltak arra, hogy térségünkben történtek-e nőkkel, illetve gyermekekkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények.

– Sajnos ebben a térségben is vannak ilyen esetek, és segítséget szeretnénk nyújtani a zentai szociális központnak is, hogy ezt a problémát mindörökre kiűzzük a társadalmunkból – emelte ki a miniszter, hozzáfűzve, az is érdekelte őket, milyen a viszony a községi önkormányzat és az intézmény között. Zoran Đorđević ennek kapcsán elmondta, ez a viszony az elkövetkezőkben még jobb lesz, majd hozzátette, az önkormányzat elöljáróival megállapodtak abban, hogy mivel nincs munkaviszonyban lévő dolgozójuk a szociális védelmi központban, az önkormányzat az elkövetkezőkben legalább két embert munkaviszonyba helyez az intézményben. A miniszter szerint azt is megnézték, milyen eszközökre lenne szüksége a központnak, valamint ellátogattak egy szociális lakásoknak helyet adó épületbe is.