2024. március 28., csütörtök

Elvszerűség, egyenesség, bátorság

Csubela Ferencre és Kiss Antalra emlékeztek

A bácskossuthfalvi Köztemetőben családtagjai, egykori pályatársai, a vajdasági magyar közélet képviselői jelenlétében emlékeztek meg szerdán délután Csubela Ferencről, a Vajdasági Magyar Szövetség első elnöke halálának 24. évfordulóján. Radnóti Miklós verse Blaskó Tünde tolmácsolásában hangzott el, majd a VMSZ Zenta községi szervezete nevében Barsi Márta mondott beszédet.

(Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

(Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Sokunkat megrázott Csubela Ferenc tragikus halála. Tiszteltük, felnéztünk rá, hiszen valóban mindent meg kívánt tenni az itteni magyarság megmaradásáért, talpra állásáért. A szórványfalvakat látogatva, a felvállalt kötelességét teljesítve érte a baleset, mindannyiunk nagy veszteségére – mondta, majd megemlékezett 1992 tavaszáról, a bácskossuthfalvi paprikamalomban történt eseményekről. Akkor több mint 100 helybéli és környékbeli tartalékos katona mondott nemet a háborúba szólító behívóra a VMSZ első elnökének bátorítására.

Pásztor Bálint, a VMSZ alelnöke, köztársasági képviselő a sajtónak tett nyilatkozatában kiemelte, hogy Csubela Ferenc egy olyan, a maitól teljesen eltérő, háborús időszakban volt a politikai szervezet elnöke, amikor a bátorság szó jelentése teljesen eltért a mai jelentésétől.

Abban a bizonyos miloševići korszakban még bárkivel bármi megtörténhetett, ha valami olyat mondott, ami az akkori diktatorikus rezsimnek nem felelt meg. Csubela Ferencnek hatalmas harcokat kellett vívnia a közösségén belül is a szervezet élén. Minden nehézség ellenére mint parlamenti képviselő, a magyarság vezetőjeként szókimondóan, közérthetően képviselte közösségünk érdekeit. Számunkra, az ifjabb generációk számára útmutatást jelent az ő nyitottsága, jókedélyűsége. Még a politikai ellenlábasai is tisztelettel tekintettek rá, és ma is tisztelettel emlegetik a nevét azok, akik ismerték – nyilatkozta Pásztor Bálint.

A megemlékezők a 2006-ban elhunyt Kiss Antal néhai esperes és felesége nyughelyén is elhelyezték a tisztelet virágait. A családtagok után a VMSZ köztársasági képviselői, tisztségviselői, a topolyai és környékbeli szervezetek, a falu helyi közösségének képviselői és Topolya község tisztségviselői koszorúztak.