2024. április 19., péntek

Áll a város karácsonyfája

(Fotó: Benedek Miklós)

(Fotó: Benedek Miklós)

Kevesebb mint egy hónap van hátra karácsonyig, és mindez azt vetíti előre, hogy lassan célegyenesbe fordul az ünnepekre való felkészülés. Ezt jelzi az is, hogy a hétvégén már advent első vasárnapja, azaz lélekben is elkezdhetjük a felkészülést az év végi ünnepekre. November végéről lévén szó, már nem csodálkozhatunk el azon, hogy egyre több kirakat ölt karácsonyi ünneplőt, és hogy az üzletek kínálata is mind több karácsonyi motívummal díszített portékából áll. Ugyanakkor az utcák is lassan megkapják karácsonyi díszeiket. Szabadkán a hét elején a helyére került a város karácsonyfája, és habár egyelőre nem rendelkezik díszekkel, igencsak impozáns látványt nyújt a több méter magas örökzöld. Ugyanakkor nincs karácsony karácsonyi világítás nélkül, és az illetékesek arról is tettek, hogy a város megkapja az ünnepi fényeket. Az elmúlt napokban azt is megcsodálhattuk, hogy az illetékesek hogyan helyezik ki a különböző színű és formájú égőket a város több pontján. Képünk kedden készült a központban lévő Kiskorzón, hivatalos nevén a Köztársaság téren, amit hamarosan a karácsonyi vásár árusai vesznek birtokukba.