2024. április 18., csütörtök

Lehet szavazni az év legjobbjaira

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapján tette közzé idén is ötvenfős listáját, s már szavazni is lehet az év álomcsapatára. A legtöbb játékost – tízet – nem meglepő módon a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool adja, viszont a sorozatban szintén döntős Tottenhamből mindössze három név került a listára. Az elődöntőben búcsúzó Ajaxból nyolcan fértek be az 50 jelölt közé.

Érdekesség, hogy a mai értelemben vett öt topligán (spanyol, angol, német, olasz, francia) kívülről is akad egy futballista: a Sportingot erősítő Bruno Fernandes is bekerülhet 2019 álomcsapatába.

A 2018-as álomtizenegyből Raphaël Varane, Marcelo és Luka Modrić idén még a jelöltek között sem szerepel, Marc-André ter Stegennek, Sergio Ramosnek, Virgil van Dijknek, N’Golo Kanténak, Eden Hazardnak, Kylian Mbappénak, Lionel Messinek és Cristiano Ronaldónak viszont idén is van lehetősége bekerülni a legjobbak közé.

A jelöltek, kapusok: Alisson Becker (Liverpool), Ederson (Manchester City), Jan Oblak (Atlético Madrid), AndréOnana (Ajax), Marc-André ter Stegen (Barcelona). Védők: Jordi Alba (Barcelona), Trent Alexander-Arnold (Liverpool), César Azpilicueta (Chelsea), DaleyBlind (Ajax), Matthijs de Ligt (Ajax/Juventus), José María Giménez (Atlético Madrid), JoshuaKimmich (Bayern München), Kalidou Koulibaly (Napoli), Aymeric Laporte (Manchester City), GerardPiqué (Barcelona), Sergio Ramos (Real Madrid), Andy Robertson (Liverpool), Nicolás Tagliafico (Ajax), Virgil van Dijk (Liverpool), Jan Vertonghen (Tottenham). Középpályások: Thiago Alcántara (Bayern München), Bernardo Silva (Manchester City), BrunoFernandes (Sporting), Kevin De Bruyne (Manchester City), Frenkie de Jong (Ajax/Barcelona), ÁngelDi María (PSG), Fabián Ruiz (Napoli), Fabinho (Liverpool), Jordan Henderson (Liverpool), Jorginho (Chelsea), N’Golo Kanté (Chelsea), David Silva (Manchester City), Donny van deBeek (Ajax), Georginio Wijnaldum (Liverpool), Hakim Zijes (Ajax). Támadók: Sergio Agüero (Manchester City), Pierre-Emerick Aubameyang (Arsenal), Roberto Firmino (Liverpool), Serge Gnabry (Bayern München), Eden Hazard (Chelsea/Real Madrid), Harry Kane (Tottenham), Robert Lewandowski (Bayern München), Sadio Mané (Liverpool), Kylian Mbappé (PSG), Lionel Messi (Barcelona), Cristiano Ronaldo (Juventus), Mohamed Szalah (Liverpool), Szon Hung Min (Tottenham), Raheem Sterling (Manchester City), Dušan Tadić (Ajax).