2024. március 29., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

A Mestalla pokla várja Lampardékat

Ma este kikristályosodhat a helyzet a továbbjutási esélyeket illetően a Bajnokok Ligája H jelű csoportjában, ahol az Ajax, a Chelsea és a Valencia is 7 ponttal rendelkezik. A kvartettben a BL legutóbbi játéknapján gólzáporos találkozókat játszottak, s látva a csapatok jelenlegi formáját, valamint vezetőedzőik futballról való elképzelését, most sem kizárt, hogy szép számban esnek majd találatok. A Valencia a Frank Lampard irányításával új erőre kapó Chelsea-t fogadja, a tavalyi elődöntős amszterdami gárda pedig Franciaországba utazik a Lille-hez. Papíron Erik ten Hag legénységének lesz a legkönnyebb dolga, még akkor is, ha a holland szakember eltiltás miatt Blindre és Veltmanra, sérülés miatt pedig Neresre nem számíthat. Az Ajax a csoportkörben meccsenkénti 3,5-es gólátlaggal célozza meg az első helyet. A négyes rangadóján a Mestalla közönsége valószínűleg tizenkettedik játékosként próbál segíteni Albert Celades fiain, miközben a londoniak a Manchester City elleni bajnoki vereséget szeretnék jóvá tenni.

A nap másik nagy derbijén a pontokat szorgosan gyűjtögető, de rosszul játszó Barcelona a mély gödörben lévő Dortmundot fogadja. Az F csoportot a gránátvörös-kékek vezetik, s amennyiben Valverde csapata felülmúlja a BVB-t, a katalánok már biztos továbbjutók. A harmadik helyen álló Inter a prágai Slaviával mérkőzik. Antonio Conte együttese a három pont megszerzése esetén a jobb egymás közti eredménynek köszönhetően a célegyenesre fordulva visszaveheti a második pozíciót a németektől.

Az E csoportban Liverpool–Napoli és Genk–Salzburg mérkőzéseket játszanak, a G jelű négyesben Gulácsi Péterék a Benfica ellen biztosíthatják be további részvételüket, a Zenit és a Lyon pedig a második hely kérdéséről dönthet.