2024. április 16., kedd

Egy hűtőszekrény is lehet szereplő

A szabadkai Desiré fesztiválon török és román előadásokat is láthattunk

Kedden este a Kosztolányi Dezső Színház Desiré fesztiválján elsőként az isztambuli Taldans Dolap című produkcióját tekinthettük meg. A Dolap szereplői Mustafa Kaplan és Filiz Sizanli. Az előadás kiindulópontja egy hűtő egyik helyről a másikra való szállítása. A produkció során az emberi test és a tárgy találkozásán keresztül a hűtőszekrény is szereplővé válik, és immár nem eszközként, hanem önálló karakterként kezd el létezni a színpadon. Mustafa Kaplan és Filiz Sizanli immár húsz éve játsszák ezt az előadást, a Desiré fesztiválnak köszönhetően pedig a szabadkai közönség is láthatta, hogy valójában mi nyűgözi le két évtizede világszerte a közönséget:

– Más előadásaink is vannak, de ezt már húsz éve repertoáron tartjuk. Eredetileg egy galéria helyiségéhez igazítva készítettük el. Azóta többféle helyszínen mutattuk be, színházakban, nagyobb rendezvényeken, sőt még gyermekszínházi fesztiválon is, úgyhogy szélesedett a közönsége is. Az előadást egy valós élethelyzet, egy költözködés inspirálta, amikor is két munkás próbált a lépcsőn lecipelni egy hűtőszekrényt. Ezt gondoltuk tovább, ezt szerettük volna valahogy színpadi produkcióként elkészíteni. A célunk az volt, hogy összhangba hozzuk az emberi testet és a tárgyat, és így a hűtőszekrényt is az előadás szereplőjévé tenni. Valójában nem is duóról, hanem trióról beszélhetünk. Különböző helyeken különböző hűtőszekrényt használunk. Nemrég Budapesten a Trafóban léptünk fel, ezt a hűtőszekrényt akkor szereztük – hallottuk Mustafa Kaplantól és Filiz Sizanlitől, akik a mozgásszínházi produkciókkal foglalkozó társulatok helyzetéről is szóltak.

– Isztambul egy igazi nagy világváros. Korábban fellendülés volt tapasztalható az avantgárd, kortárs, improvizációs mozgás- és táncprodukciók terén, de az országban eluralkodó krízishelyzet itt is érezteti a negatív hatását – hallottuk a szereplőktől.

A következő előadás a bukaresti Apollo111 Színház a Médeia fiai című produkciója volt, amely az argonauták és az aranygyapjú legendáját idézi fel sajátos módon. Az előadásról és létrejöttéről Andrei Măjeri rendező beszélt az újságíróknak:

– Az Apollo111 egy új független színház Bukarestben, nemrég ünnepelte fennállásának harmadik évfordulóját, és eddig megközelítőleg tíz produkciót mutatott be. A Médeia fiai tulajdonképpen az első független előadásom, eddig állami színházakban dolgoztam. Ez egy új előadás, tavaly készítettük és elég nagy vállalkozás volt egy független színházhoz képest. Hat férfi színész szerepel benne. Rendezőként egy projektumban vettem részt, amelynek témája az ókori görög drámák voltak. Nagyon szeretem az antik szövegeket és szerettem volna előadást készíteni Médeia történetéről. A dramaturggal arról tárgyaltunk, hogy jó lenne, ha csak férfiak játszanának benne, mert szerettük volna hangsúlyozni a macsósságot, ugyanakkor kiemelni erőteljes női alakokat is, de hasonlóképpen, mint az ókori görög színházakban, hogy a férfiak formáljanak meg a nőket. Ők nem transzvesztiták, csupán arról van szó, hogy férfi színészek alakítanak női figurákat. A szöveg negyven százaléka Euripidésztől ered, hatvan pedig teljesen új. Maga az előadás valójában az antik és a modern világ keveréke. A szereplők egy része is kitalált és a produkció nem a mitológiából ismert hősökre irányul – fejtette ki a rendező.

Ma a Desirén 19 órától a Jadran színpadon egy másik Euripidész-mű alapján készült produkciót, a Bitolai Nemzeti Színház Bakkhánsnők című előadását tekinthetjük meg Igor Vuk Torbica rendezésében. A következő produkció 21 órakor kezdődik a KDSZ-ben, ekkor a közönség a maribori Moment Hősök 3.0 című előadását, azaz Uroš Kaurin és Vito Weis duóját nézheti meg. A Desiré Akadémia keretében 17 órakor a Kortárs Galériában Mezei Kingával Urbán András beszélget. Ugyanitt 18 órakor Nagy József performance-át is láthatják a nézők.