2024. április 17., szerda

II. Rákóczi Ferenc nyomdokain Zomborban

A Bethlen Gábor Alap és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával megvalósuló rendhagyó történelmi programra autóbusszal utaztak a városba a falvakból érkező résztvevők. A zombori megyeház, vagyis az egykori Bács-Bodrog vármegye házában szombaton Zombor város közigazgatási központjának dísztermében kezdődött a rendezvény. A gyerekeket, a pedagógusokat L. Móger Tímea, a Kuckó Gyermeksarok elnöke köszöntötte. Pfeiffer Varga Beáta történész mesélt a terem, a Zentai csata című monumentális festmény részleteiről. Sok egyéb fontos érdekesség mellett elhangzott: „Eisenhut Ferenc munkája hatalmas méretével (7 méter széles 4 méter magas) Szerbia legnagyobb olajfestménye. A honfoglalás ezredik évfordulójára készült.” A továbbiakban elsétáltak a II. Rákóczi Ferenc-szobor egykori helyére a Zombori Városi Múzeum elé. Ott a történész ezeket mondta: „Az egykori Rákóczi-szobor Jankovich Gyula munkája, amely 1912-re készült el. Közadakozásból gyűlt össze a pénz. A szobor 1,82 méter magas, a talpazata 3,6 méter. A fejedelem szobra a legjobb bronzból, a talpazata pedig kiváló kőből készült. A talpazaton domborművek voltak, amelyek a kurucok hadát, az ónódi országgyűlést, valamint Rákóczit ábrázolták Rodostón. A szobor felavatásáról Bosnyák Ernő készített kisfilmet.” Ezt a Bosnyák-alkotást a gyerekek meg is tekinthették a Városi Múzeumnak köszönhetően, továbbá az intézmény munkatársainak kalauzolásával tárlatvezetésen vettek részt. A nyugat-bácskai tanulók zsivaja töltötte meg a Múzeum impozáns termeit. Az együttlét állófogadással zárult.

A Kuckó emléktárgyat, az egykori Rákóczi-szobor képét és a Gyereksarok logóját tartalmazó bögrét, továbbá Pfeiffer Varga Beáta történeti emlékeztetőt ajándékozott a hetedikeseknek és a nyolcadikosoknak.

L. Móger Tímea elmondta, a program a magyar ajkú tanulók találkozásának, barátkozásának, a magyar történelemmel kapcsolatos ismereteik kiterjesztésének és identitástudatuk növelésének jegyében jött létre és hasonló témájú előadásokat terveznek a továbbiakban.