Minden gyerek és szülő életében előfordul, hogy iskolai pályafutása során hosszabb-rövidebb ideig olyan osztálytárs vagy osztálytársak vannak körülötte, akiket legszívesebben nagy ívben elkerülne. Amióta iskolában dolgozom, rendszeresen kapok panaszokat más gyerekek viselkedésére, hol a szülőktől, hol pedig maguktól a gyerekektől, olykor mindkettőjüktől. Ezek a panaszok szinte egytől egyig arra összpontosulnak, hogy a másik gyerek (egy vagy több) elviselhetetlen, zavaró, és akadályozza az érintett diákot iskolai kötelezettségei teljesítésében. Ritkán, de akár addig is fajulhat a konfliktus, hogy a gyerek, akivel „gond van”, iskolát kell, hogy váltson. Vagy miatta kiiratkoznak mások.
Az egyes problémák természetesen mindig komplexek, és nem oldhatók meg egyetlen tollvonással, mint például egy gyengébb magaviseleti osztályzat a naplóba többnyire értelmetlennek bizonyul. De mit tehetünk szülőként, ha gyerekünk kerül abba a helyzetbe, hogy az egyik osztálytársa nem megfelelően viselkedik vele vagy a többiekkel?
A legnagyobb probléma akkor van, ha hagyjuk elhatalmasodni a helyzetet, tehát az első és legfontosabb szabály, hogy reagáljunk minél előbb. Ne várjuk, hogy majdcsak megoldódik, főként, ha bántalmazás gyanúja merül fel. Nem árt, ha figyelembe vesszük az érintett korosztályt is. Ha egy elsős veszi el gyermekünk illatos radírját, akkor nem kell ráborítani senkire sem az asztalt, mert ebben az életkorban még megtörténhet, hogy a különbözőképpen érő gyerekek közül van olyan, akiben még nagyon erős az azonnali vágybeteljesítésre való igény. Arra is gondoljunk, hogy valószínűsíthetően gyerekünk nyolc évet fog együtt tölteni a számunkra „radírcsenőnek” tűnő gyerekkel, vagyis szinte az egész gyerekkorát, tehát érdemes arra helyezni a hangsúlyt, hogy a gyerekek kapcsolatát erősítve oldjuk meg a konfliktust. Például legközelebb adhatunk egy hasonló törlőgumit az illető kisdiáknak, mert hallottuk, hogy nagyon tetszik neki. A miénknek pedig nem azt mondjuk, hogy milyen egy tolvajcsemete egy a te osztálytársad, hanem fölhívjuk a figyelmét arra, hogy biztos nagyon vágyott egy ilyen szuper törlőgumira, és annak ellenére, hogy nem szép dolog csak úgy elvenni a másét, ha legközelebb lesz valami hasonló izgalmas tanszere, akkor nyugodtan kölcsönadhatja. Én azt vettem észre, hogy az ilyen hozzáállással a kezdődő konfliktusok jelentős része megállítható, és nem gyűrűzik tovább. De volt már szülő, aki javaslatomra fölháborodottan kérte ki magának, hogy ő vásárolgasson a más gyerekének, tanulja meg a szemtelen kölyök, hogy mi az övé. Sőt, olyan szülővel is találkoztam, aki közölte, hogy az ő gyereke értékesebb, mint a másik, rosszabb szociális helyzetben élő diák, és az ő gyereke ugyan nem fog „ezzel” barátkozni. Az osztályban még hajlandó megtűrni, ha megfelelően viselkedik. Egy ilyen szülői közösséggel a háttérben nagyon nehéz megoldani megnyugtatóan az iskolai konfliktusokat, hiszen a gyerekek azt hozzák be magukkal a csoportba, hogy a másik gyerek kevésbé értékes, és (nem meglepő módon) így is viselkednek vele. Pedagógus legyen a talpán, aki ilyen ellenszélben meg tud oldani egy konfliktushelyzetet!
Továbbá azt se szabad elfelejteni, hogy minden érintett gyerek személyiségfejlődése szempontjából romboló, ha azt látja, hogy el lehet távolítani gyerekeket csak úgy az osztályból, ha azt hallja, hogy nem mindenki érdemel egyenlő esélyeket és bánásmódot. Persze mindemellett vannak nagyon nehéz szituációk, és az is megtörténik, hogy rendkívül kritikus egy-egy helyzet, de legtöbbször nem. Ilyenkor bőven elég lenne, ha a szülők kedvesen és megértőn viseltetnének a helyzet iránt, mert akkor megelőzhető lenne egy ún. dominóeffektus, amikor végül eljutunk oda, hogy valóban csak az iskolaváltás hozhat enyhülést az érintettek számára.
