2024. április 19., péntek
SYNERGY FESZTIVÁL, ÚJVIDÉK

Az emberi lét nehézségei

A hétvégén három érdekes előadást nézhetett meg a közönség az Újvidéki Színház szervezésében zajló Nyelvi Kisebbségi Színházak Nemzetközi Fesztiválján. Péntek este Peter Srpčić szlovén rendező mutatta be a Mahmud című előadást. A színjáték középpontjában a menekültek állnak, olyan emberek, akik jobb életkörülmények reményében kerülnek más közösségbe. Férj és feleség a közönség előtt állva magyarázták, hogy fiuk Mahmud miben különbözik az új környezetben a többiektől, és hogyan tudják őt elfogadni sajátos hagyományával, kultúrájával. Valamint megtudjuk, milyen embertelen és nehéz körülmények között kényszerültek elhagyni hazájukat. Az új környezet idegen számukra. Az itteni emberek máshogy élnek. Reza és Mirjam Iránból menekült el, mert fiukat, Mahmudot nem akarták 11 évesen a hadseregbe adni. Hamisított okiratokkal szöktek meg az országból. Napjainkban sok elborzasztó és erőszakkal teli hírt hallunk, e hírek mögött kisírt, szenvedő, ám mégis reménykedő szemek és arcok rejtőznek. Reza, Mirjam és Mahmud történetéből megérthetjük, hogy ezek az emberek mit élnek át. Mahmud bármely szenvedő, megkínozott gyerek lehet a végtelen sorból.

Részegek

Részegek

Szombaton a marosvásárhelyi Tompa Miklós magyar társulat előadásában láthatta a közönség Ivan Viripajev Részegek című drámájának feldolgozását. Modellből, bankárból, menedzserből, prostituáltból, fesztiváligazgatóból, építőipari alkalmazottból összeverődött társaság jelenik meg a színpadon. Összesen tizennégy különböző rangú, életkorú férfi és nő vall a világról és elveszett értékeinkről. Radu Afrim, a darab rendezője valós élethelyzeteket teremtve mondatta ki a szereplőkkel a részegség különös állapotában bennük megfogalmazódó dilemmákat: Ki az, aki nem fél a haláltól? Mit jelent az istenhit, az emberi hűség és szeretet ma? Illetve, hogyan lehet hazugság nélkül élni? A Részegek a mai ember alapproblémáira mutat rá. A józannak hazudott életformára, valójában az ember létének értékvesztését, a szeretet, a hit, a kultúra eltűnését, a hazug ideológiákat takarja. Erről azonban csak néhány „részegségében őszinte” figura képes fájdalmasan, eltorzult tudattal beszélni.

Vasárnap Branislav Nušić Önéletrajz című műve szerepelt a fesztivál programjában, Dégi János rendező vitte színre. A Magyarországi Szerb Színház társulata már harmadik alkalommal lép fel a Synergy fesztiválon. A darab a Sárga Tengeralattjáró nevű étteremben játszódik, amely különböző tulajdonságú, adottságú és sorsú emberek gyülekezőhelye. Az Önéletrajz főmotívuma a nőalak, a színdarabnak ez adott keretet. Négy nőalak jelenik meg a színen – a feleség figurája, a prostituált, a slampos takarítónő és a részeges pincérnő alakja – nušići prizmán keresztül. Közéjük pedig beillesztették a nušići szövegeket.

– A darabot az Autobiografija egyik magyar fordítása ihlette, melynek a címe, hogy Jókedvemben írtam. Eszünkbe jutott erről, hogy jókedvünkben mi is játszhatnánk egy ilyen produkciót. Onnan indult a dolog, hogy egy nušići szemüveg által megpróbáltuk a Magyarország Európai Unióba való belépésétől számított időszakot feldolgozni. Mi lenne, ha Nušić élne és frissen itt lenne az EU-ban, mit gondolna a társadalomról, a társadalmi viszonyokról, illetve Magyarország és Szerbia mostani helyzetéről – mondta Rusz Milán, a színház vezetője.