2024. március 28., csütörtök

Gázforgalmazás uniós mércék szerint

Bevezették a SCADA vezérlőrendszer alkalmazását Szerbiában

A Srbijagas közvállalat újvidéki kirendeltségében hétfőn bemutatták azt a korszerű vezérlőrendszert, amely az Európai Unió által elfogadott szabványok szerint irányítja majd a szerbiai földgázforgalmazást.

A újonnan bevezetett SCADA (Supervisory Control And Data Acquisition) rendszerrel Szerbia hatalmas lépést tett az energetika területén megnyitott tárgyalási fejezetek teljesítésében – hangsúlyozta az eseményen Sem Fabrizi, az EU belgrádi küldöttségének vezetője.

– Az IPA-projekt befejezését az Európai Bizottság 1,7 millió euróval támogatta. A SCADA nemzetközileg elismert vezérlőrendszer, alkalmazásával elsősorban a biztonságossá válik a gázszállítás, ezenkzvül az energiaforrás megfelelő minősége is ellenőrizhető. A korszerű gázforgalmazással pedig új lehetőségek nyílnak meg a szerbiai energetikai ágazat előtt, főként a nemzetközi kereskedelem terén – emelte ki az uniós vezető.

A központi távvezérlésű gázszolgáltatás és gázszállítás irányítórendszerét a szerbiai Siemens Kft. valósította meg. Udo Eichlinger, a nemzetközi cég hazai leányvállalatának igazgatója kiemelte, hogy sikerült lefektetniük az alapokat egy stabil és nemzetközileg elismert rendszer működéséhez. Az újonnan bevezetett SCADA ugyanis 150 ezer vezérlőpont irányítására képes, amelyekből 100 ezer már működik országunkban.

JÖVŐRE MÁR EU-S ELVÁRÁSOK SZERINT

Sem Fabrizi emlékeztetett arra, hogy az energetikai iparágra vontakozó csatlakozási fejezetek két fontos feltételt szabtak meg Szerbia számára: az egyik a energiatartalékok feltöltésére vonatkozik, amelyet országunk már teljesített, a másik pedig a közvállalatok tevékenységi ágazatainak teljeskörű szétválasztására.

Dušan Bajatović, a Srbijagas közvállalat vezérigazgatója bejelentette, hogy nemrég alakult meg a Transportgas Srbija leányvállalat, amely jogilag független cégként végzi a földgáz szállítását az országban. A 2016-ban megnyitott csatlakozási feltételek teljesítéséhez szükség van még a többi tevékenységeinek teljeskörű szétválasztására, s ezt 2020 októberéig be is fejeződik – jelentette be az igazgató. A Srbijagas közvállalat koordinátorként a jövőben is létezni fog, és jelentős arányú részvényese lesz minden meglévő és alakuló leányvállalatában.

MEGSZÜNTETIK A HELYI FORGALMAZÓKAT?

A teljeskörű átalakítás érinteni fogja a helyi szinten működő gázszolgáltatókat is. A tervek szerint ugyanis Szerbiában négy körzeti szolgáltató maradhat, amelyek közül az egyik Vajdaság egész területét felöleli majd.

– Amint megalakulnak a Srbijagas leányvállalatai, a helyi közvállalatokat beolvasztjuk a hatályos körzeti szolgáltató tevékenységébe. El kell fogadni, hogy a gázforgalmazás nem kommunális tevékenység és a községek által megszabott illetékek nem befolyásolhatják jelentősen a földgáz árát – mondta Bajatović, és hozzátette, hogy a jelenleg megkötött nemzetközi szerződések biztosítják azt, hogy Szerbiában a földgáz köbméterenkénti ára az idén ne változzon.

BEFEKTETÉSEKKEL A BIZTOS GÁZELLÁTÁSIG

Szerbia az utóbbi években szerepet vállalt minden Oroszországból eredő európai vezeték kiépítésében. Az Ukrajnán keresztülhaladó Testvériség vezeték csak egyik a forrásaink közül, így az ország gázellátása nem függ a jelenleg dúló orosz–ukrán összecsapások lehetséges következményietől. Rendelkezésünkre állnak még az Északi Áramlat és az Északi Áramlat 2, de a Török Áramlat is a gázforgalmazás céljából épül – jelentette ki Bajatović.

– Eddig 370 kilométernyi vezetéket fektettünk le a Török Áramlat 403 kilométeres szerbiai szakaszán, amely a bolgár határtól a magyar határig vezet majd. Az eszközöket már biztosítottuk az országunkat átszelő teljes szakasz kiépítésére, és a munkálatok is a szerződésben megfogalmazottak szerint haladnak. A tervek szerint jövőre be is fejezzük a vezeték kiépítését, amelyről három helyen jutunk majd energiaforráshoz: Paraćinnál, Belgrádnál és Nagybecskereknél, s ezáltal Szerbia gázszükségleteit teljesen ki tudjuk elégíteni – részletezte a Srbijagas közvállalat igazgatója.

A további vezetékeken érkező földgázt kivitelre szánják, főként Bosznia-Hercegovina ellátása a cél. Sem Fabrizi szerint Szerbia a földrajzi helyzetének köszönhetően a jövőben a régió fő gázforgalmazójává válhat.