2024. március 29., péntek
KERÉKPÁROZÁS – TOUR DE HONGRIE

Jön a világbajnok sora

A világbajnok dán Mads Pedersen csapata, a Trek–Segafredo jelezte indulási szándékát a májusi magyar körversenyen. A Giro d’Italia első három szakaszát május 9. és 11. között Magyarországon rendezik, majd Olaszországban folytatódik a háromhetes. A minap eldőlt, hogy két nappal később, 13-án elrajtol az ötnapos magyar körverseny, ezzel megnőtt az esélye, hogy a világ legerősebb sorai vesznek részt a Tour de Hongrie-n.
Szilasi László versenyigazgató az M1-nek nyilatkozva kiemelte: a Tour de Hongrie mellett az egész magyar kerékpársportnak jót tesz a Grande Partenza, azaz a Nagy Rajt, hiszen így jobban idefigyelnek Magyarországra. Leszögezte, a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptára rendkívül telített, nehéz megfelelő időpontot találni arra, hogy a legmagasabb szintű World Tour-csapatok elmenjenek kisebb viadalokra. Ezúttal viszont a Giro miatt a teljes World Tour-mezőnynek lesz itt eszközparkja autókkal és buszokkal, így csak a versenyzőket kell idehozni. Ráadásul az erre az időszakra eső Kaliforniai Körversenyt pénzügyi okok miatt nem rendezik meg, így minden adott volt, hogy végig tudják vinni a koncepciót, hiszen az általában 25–28 versenyzőt foglalkoztató elitcsapatok második sorai viadal nélkül maradtak akkorra.
„Történelmi pillanat a hír, hogy teljesen magától bejelentkezett az első World Tour-csapat” – mondta Szilasi, elárulva, a Kometa Cycling Team sportigazgatója, Ivan Basso kötötte össze a magyar szövetséggel a Trek–Segafredót. A csapat friss igazolását, a kétszeres Giro-győztes Vincenzo Nibalit valószínűleg az olasz körverseny magyarországi szakaszain láthatják a hazai nézők, a szeptemberben vb-aranyat nyerő Pedersen versenyprogramja viszont még nem ismert.
Az idei magyar körversenyen a lett Krists Neilands szerezte meg az összetett győzelmet, Dina Márton a második, Valter Attila pedig a harmadik helyen végzett.

Egy magyar indulhat Tokióban

Egy magyar versenyző állhat rajthoz jövőre a tokiói olimpián a férfiak országúti mezőnyversenyében a Magyar Kerékpáros-szövetség közleménye szerint. Az MKSZ kiemelte, az UCI által közzétett rangsorban a 40. helyen végzett Magyarország 959 ponttal, amivel egy kvótát szerzett.
A szövetség hangsúlyozta:
Valter Attila 477 ponttal zárta az évet, Pelikán János 168, Dina Márton 138 UCI-pontot gyűjtött, emellett Peák Barnabás, Szarka Gergely, Filutás Viktor, Kusztor Péter, Gönczy Gergő és Lovassy Krisztián is aktívan hozzájárult a kvótás helyezéshez. A legtöbb versenyzőt, nemzetenként ötöt a belgák, a kolumbiaiak, a franciák, az olaszok és a hollandok nevezhetik.