Iránban tüntetésekkel válaszoltak az elégedetlenkedők arra, hogy a kormány váratlanul és jelentős mértékben (csaknem 50 százalékkal) megdrágította az üzemanyagot, egyszersmind havi hatvan literre csökkentette (a korábbi 250 literről) a járművenként beszerezhető mennyiséget, ráadásul jegyrendszert vezetett be a vásárláshoz. Ha valaki a megszabott fejadagnál többre vágyik, annak a literenkénti új ár háromszorosát kell fizetnie.
Iránban néhány napig tízezrek vonultak az utcára múlt péntek, vagyis az áremelés bejelentése óta. A tüntetések nem mindenütt voltak békések. Bár a kőolajban gazdag országban az üzemanyagárak – külföldről nézve – még így is nagyon alacsonyak (egy liter benzin 0,32 euró), az emberek egy része sok városban tört, zúzott a legfelsőbb szinten aláírt döntés miatt. Az elégedetlenkedők néhol gyújtogattak, másutt összecsaptak a rendfenntartókkal, sőt kormányzati épületeket, bankfiókokat és rendőrőrsöket is megtámadtak. A hatóságok és a randalírozók közötti összecsapásokban, amelyek olykor lövöldözésbe csaptak át, állítólag száznál is többen meghaltak.
A tüntetők haragját csak fokozta, hogy Ali Khamenei nagyajatollah, az ország legfontosabb vallási és politikai vezetője védelmébe vette a kormány intézkedését. Az utcára vonulókat pedig a haza ellenségeinek, külföldi ügynököknek, szabotőröknek és ellenforradalmároknak nevezte.
Dzsafar Montazeri főügyész sem kímélte a megmozdulások résztvevőit, illetve felbujtóit, akik szerinte is idegen hatalmak szolgálatába szegődtek, s így bűncselekménynek minősülő akciókba keveredtek. A kormány azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy a „lázadók egy csoportja” mellé állt, amikor támogatásáról biztosította a békés tüntetéseket.
A hatalom azzal érvel, hogy az áremelésből származó teljes összeget a szegények és a nyomorban élők támogatására fordítja. A szociális (és egyéb) kiadásokat azonban egyre nehezebb fedezni. Az atomprogramja miatt az országot (2018 augusztusától) sújtó szigorú amerikai szankciók miatt ugyanis folyamatosan csökkennek a bevételek.
A politikai vezetést különösen érzékenyen érinti, hogy az ország sokkal kevesebb kőolajat tud értékesíteni a világpiacon, mint korábban. Ez súlyos érvágás a költségvetés számára, hiszen bevételei nagy része a nyersolaj vagy a kőolajszármazékok exportjából származott.
Az állam működésének biztosítása érdekében a kormány az elmúlt egy évben már több, népszerűtlen megszorító intézkedést vezetett be. Döntései általános elégedetlenséget váltottak ki, amelyek a leglátványosabban épp az üzemanyag-áremelés hatására jutottak kifejezésre. (Hasonlóan, mint Franciaországban, ahol a sárgamellényesek egy éve kezdtek tüntetni a kilátásba helyezett adóemelések ellen, amelyek 2019-től az üzemanyag drágítását is magukkal vonták volna. A demonstrálók idővel radikalizálódtak, s új követeléseket is megfogalmaztak, nyíltan szembehelyezkedve Emmanuel Macron elnökkel és kormányzatával.)
Közben az arab világban is forrnak az indulatok. Az utóbbi hetekben Irakban és Libanonban a kormány és a korrupció ellen tiltakozott a tömeg, sőt a teljes politikai elit cseréjét is sürgette. Ráadásul Irakban a legújabb megmozdulások egyik célpontja Irán, s az általa dróton rángatott Adil Abdel-Mahdi miniszterelnök.
Az iráni áremelés a társadalmi feszültségekkel összeadódva olyan lázongáshoz vezetett, amelynek résztvevői már szinte az első nap nyíltan gyalázták az ország államformáját, az iszlám köztársaságot. Több településen Khamenei nagyalakú portréit is elégették, és követelték, hogy Haszan Rohani államfővel együtt távozzon a hatalomból. (Ilyen követeléseket már 2017 végén és 2018 elején is megfogalmaztak a tüntetők.)
A lakosság attól tart, hogy az üzemanyag-drágulás még nagyobb bajt okoz, más termékek és szolgáltatások árát is felfelé srófolja. Az embereket azonban nemcsak ez zavarja, hanem a gazdaság egyre kilátástalanabb helyzete is.
Az amerikai szankciók miatt az idén jóval 40 százalék fölé kúszhat az éves infláció, a gazdaság teljesítménye pedig akár kilenc százalékkal is visszaeshet. A büntetőintézkedések hatására külföldi cégek tucatjai mondták le iráni beruházásaikat, s egyre kevesebben mernek kőolajat beszerezni a közép-keleti országból, mert tartanak az USA bosszújától.
Washington szigora nemcsak az iráni gazdaságot sodorta veszélybe, hanem gyengítette a régió stabilitását is. Sőt újabb lendületet adott az iráni atombomba kifejlesztéséhez, ami ellen – más országokkal együtt – korábban oly sokat tiltakozott az Egyesült Államok.
Az iráni pénzügyi és gazdasági rendszer megingatásával valamelyest gyengítette az ország érdekérvényesítő képességét is a zűrzavaros térségben, ahol Teherán vezető szerepre vágyik. A pozícióért évek óta küzd az USA egyik kulcsfontosságú szövetségesével, Szaúd-Arábiával. A két ország már jó ideje kiszervezett (proxy) háborút is vív egymással Jemenben, ahol Irán a húszi lázadókat, Szaúd-Arábia pedig a kormányerőket támogatja.
A Fehér Ház azt szeretné, ha Teherán befolyása jelentősen mérséklődne Szíriában és Irakban, valamint a belpolitikai válsággal küszködő és a pénzügyi csőd szélére sodródott Libanonban. Leginkább pedig abban érdekelt, hogy a szankciók hatására megbukjon a jelenlegi hatalom, s helyére Amerika-barát rendszer kerüljön.
