2024. április 20., szombat
CDU-KONGRESSZUS

Feltűrni az ingujjakat és dolgozni!

A személyi viták lezárását és egységet sürgetett Annegret Kramp-Karrenbauer, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pénteken Lipcsében a párt kongresszusán, amelyen kijelentette: a nyugalom helyreállítása érdekében akár távozni is hajlandó. A CDU elnökének alig egy éve, 2018 decemberében megválasztott politikus azt mondta: ha a párt nem olyan Németországot szeretne építeni, amilyet ő felvázol, akkor „beszéljük meg, és talán fejezzük is be az egészet még ma”.

A párt támogatottságának süllyedésére és a rossz tartományi választási eredményekre utalva kiemelte: elnökségének első éve nem volt könnyű, és nem egészen úgy alakult, ahogyan elképzelték. Ha viszont a küldöttek nem kívánnak ismét tisztújítást, akkor félre kell tenni a személyi vitákat, fel kell tűrni az ingujjakat és dolgozni kell – mondta Kramp-Karrenbauer.

A kongresszus elején az 1001 küldött percekig tartó tapssal köszöntötte a párt előző elnökét, Angela Merkel kancellárt, aki napra pontosan 14 éve kezdte meg kormányfői munkáját.

A kancellár és a CDU jelenlegi vezetésével szembeni bírálatokra utalva hozzátette: nem lehet sikeres választási stratégia annak folyamatos hangoztatása, hogy minden rossz, amit a CDU és a kormány csinál, de a szavazók legyenek szívesek ennek ellenére is a CDU-ra voksolni.

A megjegyzés legfőképpen a párt konzervatív szárnyának vezetőjeként számon tartott Friedrich Merznek szólt, aki a tavalyi elnökválasztáson csupán 35 szavazattal maradt el Kramp-Karrenbauer mögött, és a közelmúltban egy nagy feltűnést keltett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a CDU által vezetett kormány „bűn rossz” képet mutat a választóknak.

A küldöttek hat percig tartó tapssal fogadták Annegret Kramp-Karrenbauert, aki a felvétel tanúsága szerint nem győzte szapora hajlongással megköszönni e támogatottságot (Fotó: AP via Beta)

A küldöttek hat percig tartó tapssal fogadták Annegret Kramp-Karrenbauert, aki a felvétel tanúsága szerint nem győzte szapora hajlongással megköszönni e támogatottságot (Fotó: AP via Beta)

Annegret Kramp-Karrenbauer bő másfél órás beszédében egy modern, a legújabb technológiákban piacvezető, életét a környezeti fenntarthatóság elvét tiszteletben tartva szervező, a nemzetközi ügyekben az eddiginél jelentősebb szerepet betöltő és nagyobb katonai erővel rendelkező Németország képét vázolta fel, amely emeli az oktatás színvonalát, küzd a gyermekszegénység ellen, és jobban gondoskodik az idősekről és elesettekről.

A kongresszus elején Merkel is felszólalt, kiemelve, hogy a CDU-nak a jövő felé kell fordulnia. Mint mondta, a két legnagyobb kihívás a digitalizáció és a klímaváltozás.

Kramp-Karrenbauer előadásának is kiemelt támája volt ez a két téma. A digitalizációval kapcsolatban a többi között kifejtette, hogy a feladatok súlya és összetettsége miatt elkerülhetetlen egy külön szaktárca, egy digitalizációs minisztérium felállítása. A környzetet és az éghajlat védelmével kapcsolatban aláhúzta, hogy a kereszténydemokrata politika a teremtő művének megőrzését szolgáló, vagyis ökológiailag fenntartható politika.

A környezetvédelem a CDU értékrendjének legbelső lényegéhez tartozik, és nem lehet csupán a Zöldek vagy környezetvédő civil szervezetek, például a Greenpeace kizárólagos témája – hangsúlyozta Kramp-Karrenbauer, utalva arra, hogy Greepeace-aktivisták csütörtökön a CDU klímavédelmi politikája elleni tiltakozásból eltávolították a párt nagyméretű logójához tartozó C betűt a berlini pártközpont homlokzatáról.

Friedrich Merz, a pártelnök legfőbb párton belüli riválisa is támogatásáról biztosította Kramp-Karrenbauert, modván, a pártvezetés ügyében nem most kell meghozni a döntéseket, hanem a 2020-as kongresszuson, utalva arra, hogy a CDU egy év múlva tisztújító kongresszust tart és kancellárjelöltet állít a Bundestag-választásra.