2024. március 28., csütörtök

Jön az új válság!

Már régóta kongatják a vészharangot. A szakértők és az újságírók egymással versenyezve jósolgatják, hogy új gazdasági válság előtt áll a világ. A versenyt egyelőre a következő cím nyeri: Borzalmas idők jönnek! A lapok nem győzik lejegyezni a vészjósló jeleket. Legbiztosabbnak azt tekintik, hogy a világgazdaság megindult növekedése ismét elakadt, és jönnek a lassulás jelei. A Világbank és az OECD nem győzi lefelé módosítani az előrejelzéseit. Májusban még azt jósolták, hogy a világgazdaság 3,3 százalékkal növekszik, szeptemberben pedig már megelégedtek volna 2,9 százalékos növekedéssel is.

Hasonló verseny folyik az aggasztó jelek felsorolásánál is. Íme néhány közülük. Az év utolsó negyedében a francia gazdaság csak 0,3 százalékkal nőtt. Kínában 6,5 százalékkal visszaesett az autóvásárlás. Ismét növekszik a kőolaj, a kakaó és sok minden más ára. Tavaly a világ gazdaságának 388 milliárd dollár vesztesége volt. A 2008-ban kirobbant válságot egy amerikai bank csődje indította el. Csődbe jutott a világ egyik legnagyobb üzlethálózata, az amerikai Sears stb.

A világnak eddig nem volt ereje, hogy odafigyeljen ezekre az aggasztó jelekre. Azért sem, mert más válságok jobban foglalkoztatták. Elsősorban a politikai válság. Veszélybe került a demokrácia két alappillére. Az egyik: állandó tüntetések vitatják azt az elvet, hogy két választás között hagyni kell a kormányt, hadd végezze dolgát. A másik: felborult a demokrácia elve, amely szerint őfelségének kormánya és ellenzéke van. A kormány tudja, hogy szükség van az ellenzékre. (Még a szentté avatáshoz is kell valaki, aki az ellenérveket képviseli.) Az ellenzék pedig tudja, hogy csak addig mehet a kormány támadásában, amíg nem sért nemzeti érdeket. Ráadásul napjainkban mind komolyabban foglalkoznak a klímaválsággal.

A gazdaság válságát viszont természetesnek veszik. Ilyen nagy válság, mint amilyen 2008-ban kirobbant, eddig csak egy volt: az 1929–1933 közötti. Kisebb válságok szinte állandóan követik egymást: 1987-ben zuhant a részvények árfolyama, 1990-ben és 1994-ben válságba jutottak az amerikai takarékpénztárak, 1997-ben Thaiföld, Dél-Korea és Hongkong, 1998-ban Oroszország és Brazília jutott válságba és Argentína az egyik válságból a másikba bukdácsol.

A válság ugyanis velejárója a féktelen fogyasztásra épülő gazdaságnak. A berlini fal ledöntésének idei évfordulóján szellemes újságírók mondták, hogy a falat nem azért döntötték le, mert a másik oldalon nagyobb szabadság volt, hanem azért, mert nagyobb volt a választék a nagyáruházakban. A gazdaság arra épül, hogy minél többet és minél többször vásárolj. Már nem elég a karácsony, vannak más napok is, amikor kötelező ajándékot venni.

A bankok pedig egymással versenyezve kínálják a kölcsönöket. (A cigarettán fel kell tüntetni, hogy a dohányzás káros. A kölcsönöket ahhoz a figyelmeztetéshez kellene kötni, hogy az eladósodás életveszélyes.) Az 1929. évi válságot még a piacok telítettsége indította el, de a 2008-ast már a

fedezetlen-visszafizethetetlen adósság váltotta ki. (A csődjével a lavinát elindító amerikai banknak, a Lehman Brothersnek 600 milliárd megfizethetetlen kinnlevősége volt.) Mert nemcsak a vásárlók adóssága duzzadt visszafizethetetlenné, hanem az államoké is.

Létezhet olyan vélemény, miszerint jó, hogy jön egy új válság. Legalább megtanítja a nehézségekkel teli években megerősödött európai jobboldalt, hogy nem ő találta fel a spanyolviaszt. Feltörését elsősorban a baloldal kudarcának köszönheti, most pedig azzal őrzi a megszerzett és mindenféle fogással erősített hatalmát, hogy magának tulajdonítja a megindult javulást.

Nem vitás, hogy a válság kitörésekor az Európában majdnem mindenütt kormányon lévő baloldal abba bukott bele, hogy legfőbb vívmánya, a jóléti állam túlságosan, sőt megfizethetetlenül drágának bizonyult. Ezért vagy maguk a dolgozók mondtak le a vívmányokról, vagy a kormány kényszerült fájdalmas megszorításokra. (Franciaországban a munkások belementek, hogy lemondanak a 35 órás munkahétről, csak vállalatuk ne költözzön el.) Közben emelték a nyugdíjkorhatárt, szigorították a folyósítást, megszüntették az örökös munkahelyet, megkönnyítve a felmondást stb. (A Fidesz nagy szerencséje, hogy a válság kitörése előtti választást nem nyerte meg, mert 14 nyugdíjat ígért, közben a szocialisták még a 13-ik megszüntetésére is rákényszerültek.)

Ezért lehet olyan vélemény, hogy az új válság most a jobboldali pártokat juttatná hasonló sorsra. Ez a vélemény azonban nem veszi figyelembe, hogy az emberi őrültségnek és befolyásolhatóságnak nincs határa. A krónika feljegyezte, hogy a szovjet csapatok már közel voltak Budapesthez, amikor Szálasi elment Hitlerhez, hogy megkérje: jelöljék már ki azt a határt, ahol a szovjet csapatokat megállítják, mert ő ország nélkül marad. Amikor már csak napok kérdése volt, hogy a szovjet és az angolszász csapatok találkoznak a Rajnánál, még mindig akadtak, akik hittek a háború megfordításának lehetőségében.

A tanulság: a jobboldalnak sajnos majdnem korlátlan lehetősége van arra, hogy módot találjon a gazdasági kudarcok elfeledtetésére, a tömegek megdolgozására. Mert nem is gondoljuk, hogy a nacionalizmus milyen közel van a fasizmushoz. Tapasztalom, hogy csak néhány lépésre van. Amikor megyek a piacra, rátaposok egy feliratra az aszfalton: Szerbiát a szerbeknek. És néhány lépéssel arrébb, szintén az aszfalton ott van a horogkereszt.