2024. április 19., péntek

Három évtizede a határon túli magyarokért

Szenttamáson is átadták az iskolakezdési támogatást

Huszonegy magyar nyelven tanuló elsős kisdiák vehette át csütörtökön Szenttamáson a Rákóczi Szövetség 10 ezer forint értékű iskolakezdési ösztöndíját. A Hagyományápolók Klubjában a kisdiákokat és szüleiket a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Ternovácz István és Losoncz Dávid, a Rákóczi Szövetség nevében pedig Gáspárdy László és Aradi Márk köszöntötte.

− Az idén ősszel 26 községben több mint 1300 gyermeknek tudtunk ösztöndíjat átadni. Pontosabban november 20-án és 21-én összesen 57 településen osztottunk az ösztöndíjakat, a Kárpát-medencében pedig szeptember elejétől december közepéig több mint 400 helyszínen, csaknem 9000 kisdiák részesül a Rákóczi Szövetség ösztöndíjában – fogalmazott Gáspárdy László.

Mint mondta, a Magyar iskolaválasztási program négy elemből tevődik össze.

− A Gólyahír program keretében a magyar családokat vagy a vegyes házasságban élőket köszöntjük, és gratulálunk gyermekük születéséhez. Ekkor az Első könyvem című babanapló kerül átadásra, az óvodai program keretében pedig a Mátyás király mesekönyvet biztosítjuk, melynek részét képezi a szülőket megszólító és magyar iskolaválasztásra bátorító levél. A beiskolázási időszakban egy iskolatáskával gratulálunk a magyar iskolát választóknak, amit a 10 ezer forintos ösztöndíj támogatás követ – mondta.

Gáspárdy László hozzátette, a Rákóczi Szövetség 30 éve foglalkozik a határon túli magyarok érdekképviseletével, az itteni magyar közösségek támogatásával, a magyar–magyar kapcsolatok erősítésével. A három évtized alatt a szövetség folyamatos fejlődést mutat, egymás után alakultak ki azok az ösztöndíjrendszerek, programok, utaztatási pályázatok, azok a középiskolai, illetve helyi hálózati rendszerek, amelyek távlatában már büszkén elmondható, hogy Magyarország és talán az egész Kárpát-medence legnagyobb taglétszámával rendelkező civil szervezetévé alakultak. A szövetségnek jelenleg 29 ezer tagja van, a Kárpát-medencében 533 helyi szervezettel, köztük 299 középiskolai, 38 egyetemi és 196 települési szervezettel rendelkezik.